Megemlékezés és kiállítás a kitelepített réteiek emlékére

2026. április 11-én nagyszabású megemlékezést tartottak Rétén a Terra Rethe polgári társulás szervezésében.
Az esemény keretében kiállítás nyílt, amely az elüldözött és kitelepített réteieket mutatja be. A tárlatot Falath Zsuzsanna muzeológus nyitotta meg, aki szlovák családból származik, és húszéves korában kezdett el magyarul tanulni. Azóta elmélyülten foglalkozik a magyar–szlovák történelem vitatott kérdéseivel, többek között a Beneš-dekrétumok témakörével is.

A közelmúltban egy sajtóinterjút követően – mivel álláspontja eltért a megszokott szlovák narratívától – a pozsonyi múzeum megszüntette a munkaviszonyát. Falath Zsuzsanna azonban vállalta meggyőződését és a magyar identitás melletti kiállását, még egzisztenciális kockázat árán is. Emiatt a szervezők szerint nála hitelesebb és méltóbb megnyitót aligha találhattak volna a felvidéki közéletben.

A megnyitó beszéd középpontjában a felvidéki magyarság 20. századi sorsa és jelenkori kihívásai álltak. A felszólaló hangsúlyozta, hogy a történelmi megpróbáltatások – különösen az ország feldarabolása, az asszimilációs törekvések, valamint a második világháborút követő megtorlások – súlyos nyomot hagytak a közösségen. A lakosságcsere, a Beneš-dekrétumok és a kényszermunka következtében családok szakadtak szét, falvak néptelenedtek el, és a magyar identitás aránya drasztikusan visszaesett.

A beszéd ugyanakkor nem csupán a múlt fájdalmaira tekintett vissza, hanem a jelen felelősségére is felhívta a figyelmet. A szónok szerint a közösség megmaradása nem külső tényezőkön múlik elsősorban, hanem a belső elhatározáson: azon, hogy a felvidéki magyarság képes-e megőrizni nyelvét, kultúráját és identitását. Kiemelte, hogy az önazonosság vállalása nem választás kérdése, hanem kötelesség, amely az ősök örökségéből fakad.

Személyes példáján keresztül is azt hangsúlyozta, hogy az identitáshoz való visszatérés lehetséges, és soha nem késő. A közösségi megújulás alapja szerinte az egyéni felismerés és elköteleződés, amely képes lehet megfordítani a kedvezőtlen folyamatokat.
A végén bizakodó üzenet hangzott el: a jövő alakulása a közösség kezében van, és közös akarattal újraépíthető a felvidéki magyar élet.
Zárásként pedig Deák Ferenc gondolata hangzott el:

„Amit erő és hatalom elvesz, azt az idő és a kedvező szerencse visszahozhatja. De amiről a nemzet félelemből önmaga mond le, annak visszaszerzése mindig nehéz és kétséges.”

Falath Zsuzsanna után a község helytörténeti kutatója, Tomovics Miroszláv osztotta meg gondolatait az egybegyűltekkel, aki évtizedek óta foglalkozik a kitelepített réteiek témakörével is.
Tomovics Miroszláv beszédében a megemlékezés és a közösségi összefogás jelentőségét hangsúlyozta, köszönetet mondva mindazoknak, akik részt vesznek az ősök emlékének ápolásában és a múlt feltárásában.

Felidézte a kitelepítettek és üldözöttek emlékművének avatását, és egy személyes megfigyelést is megosztott: míg az adott év áprilisa végig szeles és hűvös volt, a megemlékezés napján kivételesen kedvező, napos idő volt. Ezt a közösségi emlékezés jelképes megerősítésének tekintette.Hangsúlyozta, hogy a kitelepítések egy történelmileg erős közösséget törtek meg, amely a magyar történelem során mindig helytállt. Rámutatott az elmúlt évszázad asszimilációs nyomására, ugyanakkor kiemelte, hogy a magyar nyelv és a szülőföldhöz való ragaszkodás továbbra is megtartó erőt jelent.

A beszédeket követően Dolán György és Svec Marián zenei produkciója következett. Az előadás előtt Dolán György személyes érintettségéről is beszélt: elmondta, hogy a kitelepítések az ő családját is sújtották, szüleit Mácsédról deportálták Csehországba, ahonnan három év után térhettek haza.
A műsor során elhangzott Svec Marián tavalyi emlékműavatóra írt „Szabadnak születtem” című dala, valamint egy új szerzemény is „Nem parancs többé” címmel , amelyben lánya, Izabella is közreműködött. Az előadást Fábián Zoltán „A legnagyobb érték” című dalának feldolgozása zárta.

Végezetül Laki László, a polgári társulás elnöke és a rendezvény szervezője ismertette a kiállítással kapcsolatos tudnivalókat. Beszédében választ adott a gyakran felmerülő kérdésre is, hogy miért volt szükség a tárlat létrehozására. Mint elmondta, szomorú tapasztalat, hogy mára már az 50 év feletti generáció egy része sem emlékszik a kitelepített családokra és a helyi eseményekre, ezért ezt a hiányt egy kiállítás formájában kívánják pótolni. Hangsúlyozta: nem szabad feledésbe merülnie annak, hogy több mint 200 rétei tűnt el a községből.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a kiállítás anyaga még nem teljes, hiszen folyamatosan kerülnek elő újabb információk. Mint kiderült, Szitka Béla és Klebercz Vilmos családjait is kitelepítették, ez azonban csak a kiállítás anyagának lezárása után vált ismertté, így ők már nem kerülhettek fel a panelekre. Róluk ezért szóban és online formában emlékeznek meg: a Terra Rethe honlapján minden kitelepített család külön szócikket kap, részletesebb leírással és – sok esetben – további fényképekkel. Ezek az anyagok a kiállított paneleken elhelyezett QR-kódok segítségével is elérhetők.

Beszédében arra is kitért, hogy bár a szlovák állam decemberben olyan törvényt fogadott el, amelynek megsértéséért akár hat hónap szabadságvesztés is járhat, a közösség továbbra is egyértelműen elutasítja a Beneš-dekrétumokat. Mint mondta, nem értenek egyet ezekkel az intézkedésekkel, és bíznak abban, hogy idővel megszüntetik ezeket, valamint sor kerül egy bocsánatkérésre is.

Fényképgaléria Facebook oldalunkon érhető el.

Ezúton is köszönetünket fejezzük ki Falath Zsuzsannának, hogy elfogadta felkérésünket, illetve Dolán Györgynek, Svec Máriánnak és Svec Izabellának a zenei produkcióért.
Valamint mindenkinek, akik velünk közösen emlékezett meg az elmúlt két napban az elüldözött és kitelepített réteiekről!

Továbbá hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik segítségükkel hozzájárultak a kiállítás létrejöttéhez:

Illetve köszönetünket fejezzük ki mindazoknak akik segédkeztek a rendezvény sikeres lebonyolításában:

(Laki László – Terra Rethe)