Harmadik alkalommal érte polgári társulásunkat az a megtiszteltetés, hogy a Mosonmagyaróvári ’56-os Egyesület és Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata meghívta szervezetünket is a városi gyásznap alkalmából megrendezésre kerülő megemlékezésekre. A megemlékezésekhez a Magyaróvári temetőben csatlakoztunk, ahol a tömegsír helyén (itt nyugszik Neszméri Ernő is) felállított obeliszknél mécsesgyűjtással emlékeztünk meg földinkről. Majd átvonultunk az ’56-os áldozatok emléktáblájához, ahol Rieger Tibor, Kossuth-díjas szobrászművész, a Golgota emlékmű alkotója, tartott…
Venczel Károly 1884. október 30-án született Rétén, Venczel Lajos katolikus csizmadia és Klebercz Judit református kisasszony vegyes házasságának hatodik gyermekeként.1910. április 24-én vette feleségül Szitka Ferenc helyi takács és Köszecz Katalin 19 éves lányát, Annát.Házasságukból gyermek nem született. Károly 1958-ban, Anna pedig 1969-ben hunyt el. Mindketten a rétei katolikus temető 25-ös sírhelyében nyugszanak.E végső nyughelyen több mint hatvan éven át egy impozáns, fekete sírkő…
A Terra Rethe polgári társulás „Kalandozó magyarok” előadásorozatának legújabb vendégeként érkezett Csepin Péter lovas hagyományőrző községünkbe. A Hazajáró és Hodossy Péter előadása után, a szombat délután négyre meghirdetett rendezvényt is nagy érdeklődés követte, az előadás teltházasra sikerült. Csepin Péter élménybeszámolójának gerincét a legfrissebb lovas emléktúra alkotta, mely az első világháború során a szerb hadszíntéren fogságba esett 80 ezer magyar katona tragikus halálmarsának állított emléket.A…
Varga Károly 1897. október 21-én született Rétén, Varga Károly békési ácsmester és Dóka Erzsébet református vallású szülők harmadik gyermekeként. Két bátyja született még Rétén, ezután a család Békésen telepedett le, ahol további öt öccse és két húga született.Unokatestvére volt Dóka Zsófia, az 1945-ös szovjet megszállás egyik rétei ártatlan áldozata. 1918-ban a szénbányászat egykori központjában, az erdélyi Hunyad vármegyében, Lupényben lakott, amikor az év nyarán…
1930. augusztus 24-én szentelték fel az új rétei magyar alapiskolát községünkben. Az ünnepségnek azonban nem várt következményei lettek a megszálló csehszlovák államhatalom részéről. Az iskolaavatáson részt vevő dr. Alapy Gyula tartománygyűlési képviselőt „izgatás” vádjával citálták bíróság elé. A korabeli sajtó több felvonásban is foglalkozott az esettel, melyből három cikket olvashatnak alább, hiszen előbb a bíróság felmentette Alapyt, majd később elítélte, végül a fellebbezés sem…
Rétéről jelentik: Vasárnap folyt le az egész község rendkívüli érdeklődése mellett az új katolikus iskola egyházi felavatása. Az iskolaszentelést Duffek János boldogfai plébános végezte, aki előzőleg ünnepi nagymisét mondott. Majd a pompás, modern iskolatermek átvétele után az iskola udvarát teljesen megtöltő közönség előtt, kezdődött a felavatás ünnepsége. Barló Gyula iskolaügyi főtanácsos mondott köszönetet a rétei katolikus híveknek az iskolaügyi minisztérium nevében áldozatkészségükért, Gasparik Ignác…
2025. október 25-én Csepin Pétert, a Bakonyi Poroszkálók Hagyományörző- és Sportegyesület elnökét látjuk vendégül községünkben. Dr. Csepin Péter több nagy lovas expedíció vezetőjeként lóháton tért haza Kazahsztánból, járta be többek közt Skandináviát, a Balkánt vagy épp az El Camino zarándokutat, de hírnevéhez méltón a diplomaátadójára is lóháton érkezett. Nyolc nyelven beszél, kétszer kapta meg a Honvédelemért bronz fokozatú kitüntetést és több útikönyv írójaként nagy…
Sorozatban harmadik nyarunkból ismét szántunk pár hétvégét temetőink rendbetételére. Az elhanyagolt sírhelyek és megrongált sírkövek szép lassan, évről-évre méltóbb állapotba kerülnek polgári társulásunk önkéntes munkáinak is köszönhetően. Az idei brigádok alkalmával 16 sírhellyel foglalkoztunk, többségében az érintett leszármazottak engedélyével, vagy a sírhelyek megváltása mellett. A sorra kerülők közt akadtak olyan helyszínek, mint a fentebbi Jankó Sándor és Karátsony Zsófia sírköve, melyet egyelőre csupán a…
Réten ösztönzik a föld visszaigénylését.Tavaly, a nagy szövetkezetek bomlásának beindulásakor a réteiek is úgy határoztak: elég volt a közös gazdálkodásból, elszakadnak Nagygurabtól, s csupán a boldogfaiakkal együtt próbálkoznak a jövőben. A bonyodalmaktól végképp nem mentes válást követően a Rétei Földművesszövetkezetnek lett 1744 hektárnyi mezőgazdasági területe, amelyből 1654 hektár szántó. Van még azonkívül ötven hektárnyi szőlőjük. Ennyi, és nem több jutott a mintegy 160 szövetkezeti…
Réte, 1969 őszén.A sárguló falevelek hullanak a földre, és a szélben úgy ringatóznak, mintha a tengeren volnának. Te, zarándok, állj meg az örök nyugalom helyén, állj meg a friss sír felett, és ródd le tiszteletedet annak az embernek, aki szerette az életet… Koszorúk és rózsák sokasága alatt pihen a huszonkét éves Kubík Emília, légi lakos, akit 1969. szeptember 26-án reggel meggyilkoltak.Síratják a legközelebbi hozzátartozók,…
A rétei traktoros-brigádközpont udvarából vidám beszélgetést hallottunk. Vajon miért tartózkodnak bent a traktorosok, amikor minden percet meg kell ragadnunk a tavaszi munkák minél előbbi elvégzésére — gondoltuk.Az udvarban mulatságos jelenetet láttunk. A brigádközpont három traktorosa serényen munkálkodott. Az egyik maltert kevert, a másik az anyagszállítást végezte, a harmadik pedig vakoláshoz készült. Annak ellenére, hogy azonnal megállapítottuk egyiknek sem szakmája mindaz amit végez, jól állt…
Mélyen megható ünnepély színhelye volt szeptember 2-án a rétei református keresztyén egyház temploma. A délelőtti istentisztelet végén a gyülekezet szeretetteljes ünneplésben részesítette köztiszteletben álló, régi, nagyérdemű lelkészét: Galambos László ref. lelkész, egyházmegyei tanácsbírót abból az alkalomból, hogy ebben az évben töltötte be lelkészkedésének ötvenedik évfordulóját. Ebből az ötven évből 41 év a rétei egyház élén telt el az Isten hűség szolgálatában, az egyház és…
A jobb felhasználói élmény érdekében az oldalon cookie-kat használunk. Oldalunk használatával, Ön elfogadja a cookie-k használatát.OKNem