Az első világháború a magyar társadalom mellett a történelmi egyházakat is rendkívüli kihívások elé állította. A frontokra százezrével bevonuló katonák lelki gondozása olyan feladattá vált, amelyre a magyar református egyház kezdetben szervezetileg nem volt felkészülve. Ebben a nehéz helyzetben emelkedett ki Karátsony Ferenc református tábori lelkész munkássága, aki az első világháború éveiben jelentős szerepet vállalt a protestáns katonai lelkipásztori szolgálat megszervezésében és működtetésében.
Karátsony Ferenc 1858. április 15-én született Rétén, Karátsony István református és Urbanovits Rozália katolikus vallású szülők harmadik gyermekeként. A Karátsony család a település régi, megbecsült családjai közé tartozott. Rokonságából többen is megőrződtek a helyi emlékezetben. Unokahúgai voltak többek között Szüllő Gáspárné Neszméry Julianna és Nogely Bálintné Zámolyi Erzsébet, akiket családjaikkal együtt 1947-ben a Beneš-dekrétumok következtében kitelepítettek Rétéről. Unokaöccse volt Szabados József, aki 1945-ben a temesvári hadifogolytáborban hunyt el. A rétei kollektív emlékezetben ma is ismerősen cseng Szabados Johanna, „Bibike kisasszony” neve, aki szintén Karátsony Ferenc unokahúga volt.
Elemi iskolai tanulmányait Rétén végezte, gimnáziumi éveit Pozsonyban töltötte, teológiai tanulmányokat pedig Budapesten és Pápán folytatott.
1878. március 23-án a cs. és kir. pozsonyi 72. gyalogezredhez sorozták be. Lelkészi pályára készülő teológusként azonban a korabeli véderőtörvény rendelkezése alapján felmentést kapott a rendes katonai szolgálat alól.
A lelkészi képesítő vizsgátvizsgát kitűnő eredménnyel tette le, majd nem sokkal később 1881. november 16-án másodosztályú tábori lelkésszé nevezik ki, majd kapcsolódott be a Monarchia hadseregének lelkipásztori szolgálatába.
1884. április 1-jén aktív állományba helyezték, és a Graz–Innsbruck katonai lelkészi kerülethez osztották be, grazi szolgálati székhellyel. Egy évvel később saját kezű pár soros rövid önéletrajzában már grazi református tábori papként mutatkozott be.
1889. február 14-én február 14-én Nagyszebenbe helyezték át, ahol csaknem egy évtizeden át szolgált. A fennmaradt szolgálati nyilvántartások szerint ezzel párhuzamosan a nagyszebeni gyalogsági hadapródiskolában oktatói feladatokat is ellátott. 1899-ben a temesvári gyalogsági hadapródiskolában hitoktatóként működött, ahol a katonai nevelés és a vallásoktatás terén végzett munkáját felettesei külön elismeréssel méltatták.
Szolgálati előmenetele folyamatos volt: 1902. január 1-jén első osztályú tábori lelkésszé nevezték ki, majd a következő években a Monarchia református tábori lelkészetének egyik legtekintélyesebb vezető személyiségévé vált.
1905-ben I. Ferenc József király három réteienek, Karátsony Ferenc katonai lelkésznek, Karátsony János alügyésznek és Karátsony Dezső takarékpénztári tisztviselőnek, valamint törvényes utódaiknak – régi nemességük épségben tartása és a kincstári díjak fele részének elengedése mellett – megerősítette a „hodosi” előnév viselésének jogát.
Hosszú katonai lelkipásztori szolgálatának elismeréseként 1908-ban Ferenc József uralkodásának hatvanadik jubileuma alkalmából a Jubileumi Emlékérem és a Katonai Jubileumi Kereszt kitüntetésben részesült. A kitüntetés a Monarchia katonai személyzete számára adományozott rangos uralkodói elismerések közé tartozott.
Karátsony Ferenc 1910. május 1-jén érte el a tábori senior rangot.
A 19. század végén és a 20. század elején a protestáns tábori lelkészet még viszonylag szűk keretek között működött az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregében. A katolikus tábori lelkészség jól kiépített intézményrendszerével szemben a protestáns felekezetek jóval kisebb létszámú lelkészi karral rendelkeztek. Az első világháború kitörésekor mindössze hat református és hat evangélikus tényleges tábori lelkész szolgált a közös hadseregben. A protestáns tábori lelkészek önálló magyar szervezetet nem alkottak, és a magyar egyházaknak is csak korlátozott rálátásuk volt munkájukra.
Ebben a rendszerben Karátsony Ferenc a református tábori lelkészet egyik legtekintélyesebb vezető személyiségévé vált. Az átszervezés után nagyszebeni székhellyel tábori esperesként szolgált, neve pedig a református tábori lelkészek névjegyzékében elsőként szerepelt. 1914-ben a császár nagyszebeni tábori seniorként első tábori consistoriumi titkárrá nevezte ki, ami tovább növelte tekintélyét és befolyását a protestáns katonai lelkipásztori szolgálatban.
A háború kezdetén a református katonák sok esetben hónapokig nem találkoztak saját felekezetük lelkészével. Különösen nagy gondot jelentett a magyar nyelvű protestáns tábori lelkészek alacsony száma, miközben a katonák lelki támogatásra, vigasztalásra és vallási szolgálatra szorultak. A református egyház vezetői hamar felismerték, hogy a katonai lelkipásztori szolgálatot szervezettebb formában kell működtetni. A háború éveiben több egyházi vezető – köztük Baltazár Dezső és Csikesz Sándor – foglalkozott a protestáns tábori lelkészet átalakításának kérdésével.
Karátsony Ferenc nem csupán tábori lelkészként szolgált, hanem szervezői és felügyeleti feladatokat is ellátott. A világháború éveiben a hadvezetőség mindössze két protestáns tábori lelkészt bízott meg országos felügyeleti feladatokkal: az evangélikus Droppa Vilmost és a református Karátsony Ferencet. Feladatuk a hátországban működő protestáns tábori lelkészek munkájának ellenőrzése és összehangolása volt. A reformátusok élén a tábori senior állt, vagyis Karátsony Ferenc, alatta az első- és másodosztályú valamint a tartalékos lelkipásztorok szolgáltak.
A háború során a protestáns tábori lelkészek száma jelentősen megnőtt. Míg a háború kezdetén csak néhányan szolgáltak tényleges állományban, a konfliktus végére mintegy 174 református lelkész teljesített tábori szolgálatot, a protestáns egyházak pedig összesen közel kétszáz tábori lelkészt adtak a hadseregnek. Ennek a nagyszámú lelkészi karnak a felügyelete és koordinálása jelentős feladatot jelentett Karátsony Ferenc számára.
A tábori lelkészek feladata jóval túlmutatott az istentiszteletek megtartásán. A frontokon szolgáló lelkészek vigasztalták a sebesülteket, látogatták a hadikórházakat, segítették a haldokló katonákat, temetéseket végeztek, valamint kapcsolatot tartottak a katonák családjaival is. A háború embertelen körülményei között a vallási szolgálat sok katona számára az egyetlen lelki kapaszkodót jelentette.
Karátsony Ferenc munkássága azért is tekinthető jelentősnek, mert részt vett annak az átmeneti szervezeti rendszernek a kialakításában, amely később a protestáns tábori püspökség létrejöttéhez vezetett. A háború tapasztalatai világossá tették, hogy a protestáns katonák lelki ellátása nem maradhat alkalmi vagy szervezetlen keretek között. Az első világháború után a magyar református egyház számára egyértelművé vált, hogy a katonai lelkipásztori szolgálatot intézményesen kell fenntartani.
Ebben a történeti folyamatban Karátsony Ferenc neve a református tábori lelkészség megszervezésének egyik fontos szereplőjeként maradt fenn. Bár a protestáns tábori püspökség létrejöttét már nem élhette meg, munkássága közvetlenül hozzájárult ahhoz a fejlődéshez, amely a két világháború között a magyar protestáns tábori lelkészet önálló intézményesüléséhez vezetett.
Jellembeli tuljadonságairól katonai feletteseinek jelentéseiből tudhatunk meg többet, miszerint
becsületes, jellemes személyiség, jó felfogóképességű, lelkiismeretes, élénk vérmérsékletű, jó modorú személy volt. A szolgálat ellátásához szükséges ismeretekkel teljes mértékben rendelkezett.
Hivatalos teendőit szorgalommal, pontossággal és megfelelő gyakorlati érzékkel végezte.
Hitoktatóként kiválóan helytállt és nagyon jó eredményeket ért el, nevelőként kedvező hatást gyakorolt az ifjúságra – a növendékek bíztak benne és ragaszkodtak hozzá.
Karátsony Ferenc törekedett a magasabb szintű önképzésre, és előszeretettel mélyült el a filozófiai tanulmányokban.
Karátsony Ferenc 1919. június 18-án hunyt el. A családnak a felekezeti hovatartozástól függően mindkét rétei temetőben van családi sírhelye. Karátsony Ferenc emlékét a rétei református temetőben található apai családi sírhely őrzi.
Öccse, Karátsony János m. kir. ügyészségi alelnök 1923-ban hunyt el Budapesten, a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra, neve azonban a rétei családi sírkövön is olvasható.
Rétei egyházi személyek listája
(Laki László – Terra Rethe)
Források:
Kránitz Zsolt : „A késő idők emlékezetében éljenek…”
Taubinger Rezső: A protestáns tábori lelkészet multjából
Csohány János: A magyarországi protestáns tábori lelkészet
Papp Ferenc: A magyar református egyház szolgálata az első világháborúban
Csűrös András Jakab: Református egyházi élet a Tanácsköztársaság idején
Pesti Hírlap, 27. évfolyam, 65. szám – 1905. máricus 5.
Budapesti Közlöny – 48. évfolyam, 193. szám – 1914. augusztus 19.
A világháború képes krónikája – 2. kötet, 25. szám – 1915. március 28.
Magyarság – 4. évfolyam, 191. szám 1923. augusztus 26.
https://www.familysearch.org/
A tisztek szolgálati jellemzései és minősítési lapjai (1761–1918)
