Menü Bezárás

Özv. Karátsony Dezsőné Bokros Mária


Bokros Mária 1875. június 17-én született Szencen, Bokros Ferenc és Lassú Rozália ötödik gyermekeként. A család jómódú, katolikus polgári család volt, akik marhakereskedelemmel foglalkoztak, és a környéken megbecsült helyet foglaltak el.
A családi hagyomány szerint egy hadgyakorlat alkalmával Ferenc József főherceg is megszállt náluk.



1897. április 24-én Rétén ment férjhez Karátsony Dezsőhöz, a rétei közbirtokos család, Karátsony Vida és Fadgyas Éva fiához, aki szenci takarékpénztár pénztárosa volt. Házasságukból két gyermek született: Árpád (1899) és Erzsébet (1906), akit a családban Lilike néven becéztek. Férje 1911. január 6-án hunyt el, így Mária viszonylag fiatalon özvegyen maradt.

Fiuk, Karátsony Árpád később a magyar hadsereg alezredese lett. Életének tragikus vége 1947. október 23-án következett be Oranki–Monosztirkán, ahol a szovjet fogolytáborban gyomorvérzésben hunyt el.

Lányuk, Erzsébet már gyermekkorában is segítőkésznek mutatkozott: tízévesen adományokat küldött a Magyar Hírlap szerkesztőségébe az első világháborúban elesett katonák családjainak megsegítésére. 1937. október 9-én Budapesten ment férjhez csengeri Háczky Istvánhoz, akit 1944-ben, fogságba esése után az oroszok kivégeztek a pusztaszenttornyai községházán.

Részlet a kitelepítésre ítélt réteiek névjegyzékéből – Magyar Nemzeti Levéltár

A második világháborút követően Bokros Máriát is elérte a Beneš-dekrétumok következménye. 1947-ben húgával, Jozefínával együtt kitelepítették Rétéről. 1947. november 16-án az Ma–225/II számú transporttal kényszerült elhagyni otthonát. Élete utolsó éveiben Győrben, lánya mellett talált menedéket.
Később a család rétei házát a cselédházzal együtt a rezsim lebontatta; helyén utcát nyitottak, majd felépült a Jednota élelmiszerüzlet.

(Laki László – Terra Rethe)

Források:
A hazáért – Karátsony Árpád alezredes
Neszméry István – fényképalbuma
Huszár László
dr. Petz László – My Heritage

https://adatbank.sk/
https://adatbazisokonline.mnl.gov.hu/adatbazis


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük