Menü Bezárás

Amikor a rétei polgármester tett rendet Komáromban

A szülőket is nevelni kell?

Lehetőségem volt elolvasni a Hlas ľudu című lapban „A halott gyerekek nem sírnak” című cikket. Mivel abban Komáromról esik szó, nem tudom megállni, hogy én is ne írjak önöknek.

Tavaly október végén a nővéremnél jártam a komáromi I. lakótelepen. Nagyon meleg van a lakásában, ezért megkértem, hogy nyissa ki az ablakot. Este volt, körülbelül hét óra. Azt válaszolta, hogy nem lehet, mert a gyerekek minden este a háztömbök között gumit, gyantát, kátrányos fát és mindenfélét égetnek, amit csak összehordanak a környékről. Sőt, égő fadarabokkal rohangálnak a házak között, és fogócskát játszanak.

Megkérdeztem: hát nem szólnak rájuk, nem figyelmeztetik a gyerekeket és a szüleiket? Azt mondta, hogy ezt már megtették, de egyes szülők még le is szidták őket érte.


Kinyitottam az ablakot, és én is rászóltam a gyerekekre. Válaszul csak nevettek és visszafeleseltek. Ez nagyon felbosszantott. Fogtam egy vödör vizet, odamentem a tűzhöz, és eloltottam.

Hallani kellett volna, hogyan estek nekem a gyerekek — még egy olyan négyéves kis vakarcs is…
Amikor szép szóval nem boldogultam velük, fogtam a porolót, és azzal kergettem el őket onnan.

Azon az estén talán nem is annyira a gyerekekre haragudtam, mint inkább a szüleikre és azokra a felnőttekre, akik az ablakból nézték a „játékukat”. Pedig már este volt, mégsem törődtek azzal, hol vannak a gyerekeik, és mit csinálnak.

Másnap vasárnap volt, és ugyanaz megismétlődött. Akkor már nyugodtabban közeledtem hozzájuk, és elmagyaráztam a gyerekeknek, milyen károkat okozhatnak ezzel a „játékkal”, és hogy ők maguk is megsérülhetnek.
Talán soraim eljutnak a komáromi I. lakótelep szüleihez és felnőtt lakóihoz, és többé nem nézik majd tétlenül az ilyesmit, amikor figyelmeztetniük és nevelniük kellene.

Mindannyiunk kötelessége, hogy polgártársainkat — legyenek akár gyerekek, akár felnőttek — figyelmeztessük helytelen viselkedésükre. Lehet, hogy éppen a mi szavunk akadályoz meg egy kárt vagy akár egy tragédiát.

(Farkas Irma, Réte)

Megjelent 1966. március 24 a Hlas ľudu napilap 13. évf. 71. számában
(Szabad fordítás – Terra Rethe)
(Kép: Mesterséges intelligencia által készített illusztráció)

Az eredeti szlovák nyelvű cikk:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük