Menü Bezárás

Bohony Beáta – református lelkész

Bohony Beáta 1973. április 18-án született Rétén. Édesapja Bohony István és édesanyja Jung Mária második lányaként.
A dédapától Bohony Dénestől számítva, a család hosszú évtizedeken keresztül állt és áll a rétei református gyülekezet szolgálatában, így az isteni gondviselés és a kiszámíthatatlan sors sem vezethette volna más útra, mint a református gyülekezet élére.

1947-ben, az akkor három éves édesanyja, annak nagyszülei (Sándor Miklós és Nemes Zsuzsanna) és azok valamennyi gyermeke a Beneš-dekrétumok értelmében a kitelepítendő családok listájára került.
Erre azonban végül az isteni gondviselésnek köszönhetően nem került sor és a család Rétén maradhatott és maradt is.


Az iskolai éveit a rétei, illetve a szenci magyar alapiskolában kezdte, majd a szenci gimnáziumban letett sikeres érettségit követően teológiai tanulmányait 1997-től 2002-ig Komáromban végezte.
A diákévek végeztével idejekorán elveszítette édesanyját, mely nehéz helyzetbe hozta a családot.
Ettől az időszaktól kezdve gondoskodott édesapjáról és beteg nővéréről egyaránt.
Politikai pártnak nem volt tagja, azonban a 90-es években megválasztott helyi önkormányzati képviselőként igyekezett a község érdekeiben cselekedni.

– 2008 és 2010 között segédlelkészként szolgált a réte-boldogfai anya- és a szenci leányegyházközségben.
– A lelkészi hivatalt a gyülekezet nyugalomba vonuló lelkipásztorától Molnár Jánostól 2011. január 30-án vette át. Az egyházközség presbitériuma még az év novemberében meghívta a gyülekezet élére.
– Az egyházközségi közgyűlés 2012. április 29-én választotta meg lelkipásztorául.
– 2012. december 2-án, advent első vasárnapján iktatták be a rétei református egyházközség élére. Az ünnepi istentiszteleten Fazekas László püspök hirdetett igét, a beiktatási szolgálatot Szabó András, a Pozsonyi Egyházmegye esperese végezte.
– Mai napig hitoktató tevékenységet folytat Szencen és Rétén egyaránt.

Rendszeresen részt vesz ökumenikus rendezvényeken, például a Szenczi Molnár Albert Napokon, a rétei adventi gyertyagyújtáson, illetve a havi rendszerességű Dicsőítő imaesteken, továbbá különböző formákban támogatja a helyi civil szervezetek tevékenységeit.
Szolgálata alatt megújult a református templom, az egykori magyar alapiskola és a lelkészi hivatal épülete is.
Mindemellett szolgálati ideje alatt a templom kiskertjében felavatásra került az elüldözött és kitelepített réteiek emlékműve, melyet 2025. április 12-én lepleztek le.

Kikapcsolódás gyanánt lelkes sportfogyasztó, kiváltképp a labdarúgás kedvelője, valamint négy kutyája tanúskodik állatszeretetéről.

Rétei születés egyházi személyek listája

(Laki László – Terra Rethe)

Források:
http://reformata.sk/

Magyar Országos Levéltár





Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük