Menü Bezárás

A hazáért – Venczel Dezső


Venczel Dezső 1881. november 6-án született Rétén, Venczel Lajos katolikus és Klebercz Judit református vállású szülők ötödik gyermekeként.
1914. november 15-én Pozsonyban a Virágvölgyi plébániatemplomban feleségül vette Molnár Máriát.
Az egykori koronázóvárosban laktak és kocsisként dolgozott.

Venczel Dezső 1881. november 6-án született Rétén, Venczel Lajos katolikus és Klebercz Judit református vállású szülők ötödik gyermekeként.
1914. november 15-én Pozsony a Virágvölgyi plébániatemplomban feleségül vette Molnár Máriát. Az egykori koronázóvárosban laktak és kocsisként dolgozott.

Venczel Dezső az első világháborúban a magyar királyi 7. honvéd huszárezredben teljesített szolgálatot.

1914. július 31.-én a Monarchiában általános mozgósítást rendeltek el.
Az ezred három százada, és az ezredtörzs gróf Lubiensky János ezredes parancsnokságával augusztus 9-én, három különvonattal indult Galíciába.
A pápai alakulat augusztus 12-én és 13-án érkezett ki Tarnopol környékére. A gorodoki csatában, augusztus 17-én, de még inkább a satanowi rajtaütés alatt a lovashadosztály 24 tisztjét, 450 emberét, 650 lovát és szállító vonatának nagy részét elveszítette.
A legnagyobb veszteségeket a pápai 7. ezred szenvedte el, az idetartozó érsekújvári 7/II. osztály szinte teljesen megsemmisült.
Ezután az 5. lovashadosztály harcképes részeiből az oroszok előnyomulásának késleltetésére gróf Lubiensky János ezredes, a pápai 7. huszárezred parancsnokának vezetésével összeállítottak egy különítményt és tovább harcoltak. Részt vettek a gorlicei offenzívában és Przemysl visszafoglalásában. 


Ezt az emlékművet 1935. június 16.-án avatták fel Pápán, a huszárezred emlékére.


A tíz honvéd huszárezred közül a kassai 5. és a pápai 7. honvéd huszárezredek soraiban katonáskodtak felvidékiek. Mindkét ezrednek elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy az orosz katonák félelemmel vegyes tiszteletük gyanánt „vörös ördögöknek” hívták a honvédhuszárokat.
A huszárezred hősi halottja volt Venczel Dezső, aki a háború kezdeti időszakában az orosz harctéren esett el. Nagy valószínűséggel a gorodoki csatában, mivel 1915-től már eltűntként tartották nyilván.
1927-ben a csehszlovák állam Venczel Dezsőt hivatalosan is elhunytnak nyilvánította.
Ennek a huszárezrednek volt honvédje Szabó Lajos boldogfai földműves is, ki 1917-ben halt hősi halált és a hatóságok szitén 1927-ben nyilvánítottak hivatalosan is elhunyttá.

Bátyja volt Venczel Károly, kinek sírkövét 2025-ben a Terra Rethe polgári társulás mentette meg az elbontástól.

(Terra Rethe – Laki László)

Az első világháborúban elesett hősi halott rétei honvédeinek listája

Források:
Úřední List – 63. szám – 1927. március 17.

Úřední List – 64. szám – 1927. március 30.
https://ertektar.papa.hu/
https://magyarezredek.hu/

https://www.kozterkep.hu/
https://felvidek.ma/ – Felvidéki magyar hősök sapkajelvényeinek mustrája (Babucs Zoltán)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük