Prikkel Lajos Pozsony vármegyei árvaszéki elnök és Cséfalvay Izabella elsőszülött fia 1873. július 3-án született Rétén.
Nagyapja volt Cséfalvay Alajos 1848/49-es honvéd őrnagy volt, öccse Prikkel Géza százados az első világháborúban halt hősi halált, ő maga többek közt a magyar királyi honvédség tartalékos hadnagyi pozícióját töltötte be.

Az általános iskolát követően tanulmányait a Pozsonyi Evangélikus Líceumban folytatta, majd jogot tanult.
Pozsony vármegye különböző városaiban töltött be szolgabírói tisztségeket:
1896-tól 1897-ig Nagyszombatban
1898-től 1906-ig Somorján
1907-től 1913-ig pedig Szencen
Prikkel Dezső betegsége következtében 1913. július 24-én hunyt el Rétén.
Rétén helyezték örök nyugalomra, a református temetőbe nyugszik, nagyanyja, Cséfalvayné Zudor Zsuzsanna mellett.
Húga Berta gyermektelenül hunyt el és a Cséfalvay családi sírboltban nyugszik a rétei katolikus temetőben.

Másik húgát, Ullrichné Prikkel Elmát a második világháború után családjával együtt kitelepítésre ítélték, az ő leszármazottai sem élnek a községben, így a több évszázadon keresztül befolyással bíró Prikkel család eltűnt a községből.
Az egykori családi székhelyet viszont a helyiek a mai napig Prikkel-háznak hívják.
2025. április 12-én Prikkel Elma leszármazottai közreműködésével leplezték le az elüldözött és kitelepített réteiek emlékművét.
(Laki László – Terra Rethe)
A neves rétei tisztviselők listája
Források:
A Pozsonyi Ágostai Hitvallású Evangélikus Líceum értesítői (1882-1890)
Magyarország tiszti cím- és névtára – 15-32. évfolyam (1896-1913)
Az Athenaeum nagy képes naptára – Tiszti címtár (1906-1912)
Képforrások:
Országos Széchenyi Könyvtár
https://emlekhelyek.csemadok.sk/ – Neszméry István fotója
Ullrich Zoltán