2026. április 1-jén a Terra Rethe polgári társulás szervezésében került sor a már hágyományossá vált megemlékezésre, melynek témája a második világháborút befejező tragikus események volt.
Az alapiskola udvarán található, az ismeretlen katonák emlékére felállított emlékműnél a megemlékezés egyik kezdeményezője, Tomovics Miroszláv üdvözölte az összegyűlt emlékezőket.
Bevezető beszédében felelevenítette a 81 évvel ezelőtt történt tragikus eseményeket, a szovjet megszállás lefolyását, valamint Dóka Zsófia és Pomichal Rozália sorsát is megemlítette. Mindkét rétei nőt a szovjetek egy pincében lőtték agyon, ahonnan a felszólítás ellenére sem mertek előbújni. Zsófia kisfia ölelésében vesztette életét, míg Rozáliát kórházba szállították, azonban sérüléseibe április 5-én belehalt.
A község helytörténésze az idei megemlékezésre egy újabb történettel készült, amelynek egyik főszereplője az akkor hétéves özv. Kockásné Néma Ica néni volt, akinek édesanyja, Ásványi Ilona Deákira ment férjhez Néma Miklóshoz. A történet szerint a falut megszálló szovjet katonák asszonyokkal szembeni erőszakos cselekedeteit a deáki férfiak nem nézték tétlenül, és az eset tragikus következményekkel járt a megszállók számára.
Amikor a parancsnok értesült a történtekről, találomra öt férfit tereltek össze Némáék udvarán, köztük Néma Miklóst is, akinek kislánya és felesége is a házban tartózkodott. Néma Miklós az elszenvedett ütlegelések következtében ezen a napon elveszítette hallását. Kislánya kétségbeesett, ösztönös reakcióként odafutott édesapjához, átölelte, majd felesége is férje védelmében hozzájuk csatlakozott, azzal a szándékkal, hogy ha meg kell halniuk, akkor együtt halnak meg.
A kivégzéshez készülődő katonákat a drámai jelenet láttán a parancsnok megállította, és végül megkegyelmezett az udvaron összeterelt férfiaknak. A történet így szerencsés, már-már meseszerű megmeneküléssel zárult.
A történet ismertetése után Botló Marcel fiatal színjátszó előadásában hangzott el Ady Endre Imádság háború után című verse:
Uram, háborúból jövök én,
Mindennek vége, vége:
Békíts ki Magaddal s magammal,
Hiszen Te vagy a Béke.
Nézd: tüzes daganat a szivem
S nincs ami nyugtot adjon.
Csókolj egy csókot a szivemre,
Hogy egy kicsit lohadjon.
Lecsukódtak bús, nagy szemeim
Számára a világnak,
Nincs már nekik látni valójuk,
Csak Téged, Téged látnak.
Két rohanó lábam egykoron
Térdig gázolt a vérben
S most nézd, Uram, nincs nekem lábam,
Csak térdem van, csak térdem.
Nem harcolok és nem csókolok,
Elszáradt már az ajkam,
S száraz karó a két karom már,
Uram, nézz végig rajtam.
Uram, láss meg Te is engemet,
Mindennek vége, vége.
Békíts ki Magaddal s magammal,
Hiszen Te vagy a Béke.
A szavalat után Laki László, a Terra Rethe polgári társulás elnöke köszöntötte az egybegyűlteket.
Köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a megemlékezés rendhagyó, sőt talán egyedülálló a térségben, hiszen a második világháború befejezését nem általános történelmi nézőpontból, hanem az érem másik oldaláról közelíti meg. Beszédében kitért arra is, hogy általánosan megfigyelhető, a történelmi megemlékezések iránti érdeklődés évről évre csökken, amelyet részben az öntudat hiányával, részben pedig azzal magyarázott, hogy a mai kor embere nehezen talál kapcsolódási pontot a távoli történelmi eseményekhez.
Kiemelte ugyanakkor, hogy ez a megemlékezés más jellegű, hiszen közvetlenül a helyi közösséghez kötődik: a rétei tragédiákról szól, és a rétei családokról szól. Éppen ezért hangsúlyozta, hogy az emlékezésen való részvétel immáron nemcsak hagyomány, hanem közös erkölcsi és lelkiismereti kötelesség is.
Éppen ezért háláját fejezte ki a jelenlévőknek, amiért évről évre részt vesznek a megemlékezésen, és közösen hajtanak fejet az áldozatok emléke előtt.
Beszédének másik részében arról is beszélt, milyen információkkal rendelkezik a községben meggyalázott lányokkal és asszonyokkal kapcsolatban, mely szörnyűségeket a mai napig vannak akik tagadják, vagy lekicsinylik a megaláztatásukat.
Elmondta, hogy gyakran beszélget az idősebb generáció tagjaival a község múltjáról, és ezekben az elbeszélésekben többször is szóba kerül a második világháború vége, valamint a szovjet katonák tevékenysége. Külön kiemelte Fadgyasné Drahos Janka néni szörnyű esetét, akinek házát felgyújtották, őt magát pedig elhurcolták és többszörösen megbecstelenítették.
Az ilyen esetekről az akkori szülésznő és ápolónő, Neszméryné Szitka Etelka rendelkezett tapasztalatokkal, aki több száz rétei gyermek világra segítése mellett ellátta azokat a lányokat is, akik nem tudtak elrejtőzni a szovjet katonák elől. Az ő történeteit lánya, özv. Macsiczáné Neszméry Ilonka osztotta meg.
Laki László beszédében arra is kitért, hogy míg Pomichal Rozáliának impozáns sírkövet állítottak hozzátartozói, addig Dóka Zsófia sokáig jeltelen sírban nyugodott a katolikus temetőben. Ezt a méltatlan állapotot sikerült orvosolni, és ma már neki is van sírköve. Ezért köszönet illeti Horváth Józsi bácsit, aki baráti áron vállalta a sírkő elkészítését.
A megemlékezés végén Tomovics Miroszláv és Laki László koszorút helyeztek el az emlékműnél, majd mécsesgyújtásra került sor.
Fényképes beszámoló a Facebook oldalunkon érhető el.
Köszönetünket fejezzük ki mindenkinek, akik velünk közösen emlékezett meg mártírjainkról és községünk védőiről!
Továbbá köszönetünket fejezzük ki azoknak akik segédkeztek a rendezvény sikeres lebonyolításában:
Dóka Zsófia sírlapjának elkészítéséért:
- Horváth József
a megbízott fényképésznek:
- Neszméry István
a helyszín karbantartásáért:
- Rétei Önkéntes Tűzoltó Testület
- Kohútné Neszméry Katalin
a koszorú elkészítéséért:
- Szlobodáné Kamenár Mária
a megvendégelésért:
- Mészáros Krisztina
- Tomovics Miroszláv
(Terra Rethe)
