A községünkben élő kivételes emberekre gyakran csak akkor figyelünk fel igazán, amikor eredményeik messze túlnőnek a település határain. Pedig sokszor éppen mellettünk élnek azok, akik kitartásukkal, alázatukkal és teljesítményükkel példát mutatnak – nemcsak a sportban, hanem az élet más területein is.
Ezúttal egy fiatal, futónőt szeretnénk bemutatni olvasóinknak, aki évek óta meghatározó szereplője a hazai futóversenyeknek. Többszörös győztes és dobogós helyezett, különösen az embert próbáló 24 órás ultrafutó versenyen, ugyanakkor a helyi és környékbeli, rövidebb távú megmérettetéseken is rendszeresen rajthoz áll, és kiváló eredményeket ér el.
Kovács Marika az alábbi interjúban nemcsak sportolói pályafutásáról és sikereiről mesél, hanem betekintést enged a felkészülés kulisszatitkaiba, a nehéz pillanatok kezelésébe, valamint abba is, mit jelent számára a futás emberileg és közösségi szinten. Bízunk benne, hogy története nemcsak büszkeséggel tölti el falubelijeit, hanem inspirációt is nyújt mindazoknak, akik saját határaikat szeretnék feszegetni – akár futócipőben, akár az élet más területein.
Kérlek, mutatkozz be, iskola, család, munkahely? Milyen szerepet tölt be a sport az életedben?
Mária vagyok, de jobban hangzik csak a Marika, vagy a szlovákoknál Majka/Maja, és a kis falunk egyik szülöttje vagyok, ahol pár év kihagyással éldegélek két bátyámmal és szüleimmel.
Ha visszanézek a gyerekkori időkre, akkor kicsit visszatérhetünk egyenesen az alapiskolába, pontosabban a Szenczi Molnár Albert magyar tanítású alapiskolába, ahol igazából a testnevelés és a futás végképp nem volt a szívem csücske. Főleg akkor nem, amikor ki kellett mennünk futni a szenci katolikus templom körül, ami közvetlen a suli mellett volt. Középiskolában is inkább kerültem a testnevelést, mintsem aktívan bekapcsolódtam volna. – nevetés
Valahogy nem hiányzott ez a fajta sport az életemből, hiszen gyerekként a szabadidőnket mindig kint töltöttük: bicajoztunk, futkostunk, víznél voltunk, később már korcsolyáztunk is. Emellett persze volt elég munka és aktivitás a kertben és az állatok körül is, amit ma már kevés gyerek él meg igazán a modern, gyors világ és technológiák mellett.
Volt azért egy idő, amikor eléggé rákattantam egy sportra, ami nagyon megfogott: a Tae-Bo-ra (harcművészeti elemekkel vegyített aerobik – szerk. megj. Terra Rethe). Sajnos ezt később megszüntették a kevés résztvevő miatt, amit a mai napig sajnálok, de még most is bízom benne, hogy egyszer valahol újra megnyitják a közelben.
Felnőttként a logisztikai munkám mellett is bőven van mozgás. Fizikailag nem a legkönnyebb pozíció, akár egy erősítő edzésnek is beillene, hiszen az ember egész nap mozgásban van.
Ennek ellenére mindig kerestem valamit, ami igazán érdekel, ami értelmet ad, és nem csak 1-2 napra köti le a figyelmemet, hanem hosszabb időre is. Egy nap aztán eljött ez az idő. Pár éve, amikor Királyfán laktam, a ház előtt közvetlen a patak mellett húzódott a kerékpárút, ami nagyon nyugtató hatással volt rám. Sokszor sétáltam, bicikliztem, korcsolyáztam ott, vagy csak kiültem a padra pihenni, néztem a patak hullámait, az állatvilágot és hallgattam a folyóvíz hangját.
Hogyan és mikor kezdődött a futás iránti szenvedélyed? Volt egy meghatározó pillanat vagy személy, aki elindított ezen az úton?
Királyfán határoztam el egy nap, hogy kipróbálok valami újat. Őszintén szólva nem éreztem jól magam a bőrömben, a kondíciómról nem is beszélve. Egyszerűen úgy éreztem, változtatnom kell. Így jutott eszembe a futás.
Kicsit már képben voltam, mert itt-ott feltűnt egy-egy futó az ablak alatt, illetve van egy volt alapiskolai osztálytársam is, Tomovics Róbert, aki szintén rétei, és nagyon szép eredményeket ért el futóversenyeken. Őt figyeltem, és tőle kértem pár tanácsot kezdőként.
Egy márciusi napon, 2019-ben felvettem a már nem is tudom, milyen cipőmet, és kimentem a kerékpárútra futni. Ez nagyjából az első hídig tartott, ami nem egészen 300 méterre volt. Túléltem, de az élményektől nem voltam elragadtatva, a tüdőm meg végképp. – nevetés
Ennek ellenére nem adtam fel, és újra meg újra próbálkoztam. Pár nap elteltével már jobban ment, majd fokozatosan növeltem a kilométereket is. Az időmmel és a tempómmal sosem voltam igazán elégedett, de Robi mindig mondta, hogy kezdőként jó a tempóm, nincs mit sietnem. A mondata máig előttem van: „Tanulj meg lassan futni, és fogsz tudni aztán gyorsan is.”
Pár év futás után már értem ennek a mondatnak az értelmét, és ma már örülök, ha nem kell sietnem edzés közben, csak nyugodtan kikapcsolhatok a saját lassú tempómban.
Emlékszel az első futóversenyedre? Milyen élmény volt, és mit adott számodra?
Amikor már azt hittem, „be vagyok futva”, részt vettem az első versenyemen, ami pont Királyfán zajlott, és minden évben megrendezik. Pokoli hőség volt, én aszfalton terepcipőben futottam (akkor még nem igazán tettem különbséget a kettő között), de 5 km után 11-ikként értem célba, és megszereztem a leggyorsabb királyfai nőnek járó érmet (poharat). Ez az első versenyélmény nagyon feldobott, és még jobban megerősített a kitartásban.
Mikor érezted először, hogy a futás több lett számodra, mint hobbi?
Az első versenyem után jött a motiváció, több edzés és a majdnem minden hétvégi versenyek, ahol sikerült jó eredményekkel befutnom, több 1., 2., 3. helyezéssel.
Mivel a versenyek más távolságúak és nehézségűek voltak, na meg persze ott voltak a sokkal jobb és tapasztaltabb versenyzők is, igyekeztem mindig a legjobban teljesíteni, és valami célt kitűzni magam elé. Pl. legyek az első 3 vagy 5 között, vagy férjek bele a 10-be.
Most idővel már úgy tekintek rá, hogy számomra minden befejezett és egészségben átlépett célhatár siker és győzelem, a jó eredmény pedig már csak bónusz.
Mely eredményeidre vagy a legbüszkébb? Van olyan verseny, amely különösen közel áll a szívedhez?
És hogy melyikre vagyok a legbüszkébb? Erre igazából nem is tudok egyértelmű választ adni, mivel volt idő, amikor a terepfutást nyomtam, ott is voltak szép eredményeim, most pedig inkább az egyenes utat.
Talán mégis az első befejezett 24 órás szlovákiai bajnokságom áll a legközelebb a szívemhez, ami tavaly Nyitrán volt, egy 400 méteres atlétikai tartán ovális pályán. Itt sikerült eddig a legtöbb kilométert megtennem, 160,855 km-t, és egyben megszereztem a Szlovákia 24 órás bajnoka címet is.
Ezután jött a 12 órás zágrábi bajnokság Horvátországban, ahol 3. nő lettem 120,046 km-rel. Mindkettő nagy kihívás volt számomra, nem volt könnyű, bár előtte is volt már nem egy ultra versenyem 6 és 12 órás távokon, de ezt most valahogy máshogy éltem meg.
Említhetném még az első klasszikus maratonomat, az erdőháti Szenyicén, ami szintén nagy élmény volt, hiszen itt kevesebbet kellett futni, csak kicsivel többet, mint 42 kilométert. – nevetés
Amúgy összességében minden versenyemhez kötődik valami, ezért 100%-os konkrétumot mondani tényleg nehéz. Mindegyikhez tartozik egy emlék, élmény, új ismeretség vagy barátság, és új tapasztalatok a futással kapcsolatban.
Amit még talán külön érdekességként megemlítenék, hogy a versenyek elején megismerkedtem a szenci rekreációs futókkal a Beh Senec klubból, akik alatt pár versenyt lefutottam és képviseltem. Velük volt alkalmam futni az első stafétámat is a The Slovakia Run-on, amelynek útvonala Kassáról Pozsonyba vezet, 525 kilométerrel. Ezt a 12 fős csapattal, éjjel-nappal váltakozva, három nap alatt teljesítettük. Mindenkire kb. négy szakasz jutott, amit le kellett futnia. Ez jó móka és élmény is volt.
Annak ellenére, hogy útjaink elváltak, de a barátság megmaradt. Szívesen részt veszek a karácsonyi Napfényes-tó körüli futáson, mely egy ingyenes eseményen, zenével, jókedvvel hobbi-futóknak. Tavaly csaknem százan voltunk, idén is ott leszek.
Hogyan jött az ultrafutás, különösen a 24 órás versenyek világa az életedbe?
Ez valahogy az edzőmnek, Pavúk Mariánnak köszönhető, aki 2023-tól a „szárnyai” alá vett, és bevett a Pavúčik Sport Team klubjába is, így azóta az ő színeikben versenyzek – ez egy lévai székhelyű klub, de Horvátgurabon is tartanak foglalkozásokat.
Abban az időben a neten szembejött egy plakátja, ahol közös futásra és találkozóra buzdította az amatőr futókat. Mivel ismert ultrafutó volt többéves tapasztalattal és elképesztő eredményekkel, úgy gondoltam, sokat tanulhatok tőle. Részt vettem több ilyen találkozón is, majd személyes beszélgetések alapján kialakult a mai edző–tanítvány kapcsolatunk, s úgy érzem, barátság is, amiért nagyon hálás vagyok.
Ő az, aki biztatott és biztat ma is, és néha jobban hisz bennem és a kitűzött célokban, mint én saját magamban. Neki köszönhetően ismertem meg közelebbről az ultrafutás világát, és szintén neki köszönhető, hogy indulhatok az hivatalos bajnokságokon is. Remélem, még sokáig jó névvel tudom majd képviselni a klubot.
Mi motivál egy ilyen extrém hosszúságú verseny során, amikor fizikailag és mentálisan is nagyon nehéz?
A motiváció ezekhez az „őrültségekhez”? Én ezt egyszerre fogom fel szabadságnak és kihívásnak. Itt dől el, mennyi van bennem, és mennyit tudok magamból abban a pillanatban kiadni. Ilyenkor mutatkozik meg a sok edzés és felkészülés eredménye, ami tényleg nem mindig könnyű, hiszen minden verseny más, és nem beszélve az ember aktuális állapotáról sem, mert sok tényező közbeszólhat a futás előtt vagy közben.
Miben más számodra egy ultrafutó verseny, mint egy rövidebb, néhány kilométeres megmérettetés?
Számomra az ultrafutás egy teljesen más világ. A versenyzők is jobban összetartanak, segítik egymást, hiszen egy hajóban eveznek, és megértik azokat a hullámokat, amikkel egy több órán át futó versenyző szembesül és amin átmegy. Ilyen hosszú távon tényleg minden óra és minden perc máshogy telik.
A rövid távú futásoknál sokkal inkább érezni a rivalizálást, a versengést egymás között, és gyorsan le is pereg a távolság. Én pedig, ha már futni megyek, szeretem, ha nem csak fél órára szól az izzadság ára.
Hogyan néz ki egy átlagos edzéshét az életedben?
Egy átlagos hetem attól függ, készülök-e valamilyen versenyre, és ettől tükröződnek a kilométerszámok is. A munkám mellett az edzéseket egyik héten délelőtt, a másik héten délután tudom csak elvégezni. Mondjuk, ha pl. 6, 12 vagy 24 órás verseny előtt állok, a hétköznapjaim 10 km-es és annál hosszabb távokból állnak, közben gyorsabb tempójú futásokkal is. A hétvége, ami szombat és vasárnap, vagy 2 fázisban zajlik (reggel és délután), vagy csak egy reggeli futásom van, de mindkét esetben több órát vesznek igénybe.
Milyen edzéselvet követsz leginkább – pulzusalapú, időalapú, érzés szerinti…?
Az én edzéselvem lehet bármilyen, itt az edzőm a „főnök”. Nem mondom, volt már eset, hogy valamilyen ok miatt megváltoztattam a terveit, de igyekszem betartani, amit mond vagy leír, hisz azért van itt, hogy hallgassak a tapasztaltabbra, és segítsen a haladásomban. A futás grafikonjait, statisztikáit teljesen rábízom, jobban belelát, és ha esetleg valami gondot lát, vagy valami más volt, mint eltervezte, rákérdez, mi volt a gond/baj.
Tehát edzővel dolgozol, aminek gondolom anyagi vonzata is van. Sikerült támogatókat, vagy szponzorokat szerezni?
Igen, az edző tiszteletdíját havonta fizetem, a versenyek indulási díjait részben saját zsebből oldom meg, azonban a klubom támogat ilyan tekintetben is és ha nem az utolsó pillanatban döntöm el az indulási szándékot, akkor a klub többnyire anyagilag ilyen módon is támogat.
Szponzor? Á, dehogy! Ez bonyolultabb, még a profi futóknál is….
Én nem vagyok profi és nem is tartom magam annak. Tudom, hogy sok női futó van, aki remek eredményekkel büszkélkedhet. Én csak egy vagyok a sok közül akit érdekel a futás. A tamogatások meg nem rajtam múlnak… – hangos nevetés.
Mennyire fontos számodra a regeneráció, és milyen módszereket alkalmazol?
Ha már kifacsartuk a testet meg az elmét, természetes nem szabad megfeledkezni a regenerációról sem. Minden sport ezzel jár, ezt is muszáj besorolni. Nálam a regeneráció úszás, bicaj, korcsolya, kardióedzés, túra vagy csak sima séta. Néha meg egyik sem, és maradok csak az olvasásnál, de ez nagyon ritka eset.
Hogyan oldod meg a verseny közbeni táplálkozást és folyadékpótlást, különösen a 24 órás futások alatt?
Ami a táplálkozást illeti, a versenyeken frissítőpontok vannak. Itt bármikor a futó leállhat szüksége szerint, hiszen hosszú távon rengeteg kalóriát éget el az ember, és ezt a kalóriaveszteséget muszáj pótolni. Ilyen pontokon bőven van választék sósból, édesből, gyümölcsökből. A folyadékokból a megszokott ionos ital, Coca-Cola, víz, de volt már, hogy találkoztam kávéval vagy fekete alkoholmentes sörrel is (egyszer sikerült is belekóstolnom akaratlanul, mivel összetévesztettem a mellette lévő pohár Colával, na kétszer se ízlett – nevetés).
Úgyhogy ezeken a pontokon mindenki a saját módján és a szokásai alapján frissít. Persze a versenyek nagy részén megengedett saját frissítőt is biztosítani, amire az ember gyomra már hozzászokott az edzésekből kiindulva.
És ami a testbe jut, az valamikor aztán ki is megy, úgyhogy a legjobb, ha az ember nem kísérletezik újdonságokkal, főleg nem verseny közben, ha nem szeretné már idő előtt befejezni.
A versenyek befejezése után általában minden versenyzőnek biztosítva van a meleg kaja és ital is (ez az részvételi díjba van beleszámítva).
Volt már sérülés, holtpont vagy kudarc, amikor majdnem feladtad? Mi segített túllendülni rajta?
A sport nem jár sérülések nélkül, és persze nekem is akadt nem egy, se kettő. Mikor terepen futottam, volt pár esés a fa gyökerektől, aminek aztán a térde vagy a boka itta meg a levét, de ez megtörtént sima úton is. De hát a seb begyógyul. Ami nehezebb, ha egy ilyen sérülés után gond elmenni futni, vagy egyáltalán nem mehet az ember. Ilyenkor jön rá az ember igazán, hogy függő lett a futástól.
Voltak persze kudarcok is, egy konkrétan nem is olyan rég, a zsolnai maratonon. Felmondott minden, ami lehetett, így önkéntesen kiszálltam, annak ellenére is, hogy a 2. helyen voltam.
Ezért is nagyon fontos, hogy amikor az ember ott áll a rajton, fizikailag és mentálisan felkészült legyen, de kipihent is. Ez különösen fontos a hosszú távoknál.
Van-e bevált módszered a nehéz pillanatok kezelésére?
Hm… próbálom mindig valamivel lefoglalni a fejet/agyat. A sok idő alatt néha mennek a gondolatok mindenféléről, de van úgy is, hogy egyszerűen nem gondolok semmire, csak megyek valahogy automatikusan – és ez a másik eset a jobb helyzet.
Mit jelent számodra, hogy a községünkben élők figyelemmel kísérik a sikereidet, és büszkék rád?
Hát nem tudom, hogyan veszi a falu népe a futásaimat, mert szerintem nem mindenki tudja, milyen szélességi körbe tartozik ez a „hobbi” futásom. A reakciók mindenfélék.
Valakinek bolondnak tűnök, hogy folyton csak futok, vannak megjegyzések is, hogy nincs mit csinálnom, hova sietek (ha futok), vagy nem-e kell elvinni valahova (autóval), fussak gyorsabban… – nevetés.
De azért akadnak pozitív reakciók is, amiknek persze jobban megörülök, és közelebb engedem őket a szívemhez. Ezek a biztató, motiváló szavak, amiket köszönök, és hálás vagyok értük, és azokért az emberekért, akik megértik ezt a futás iránti szenvedélyt.
Mit tanácsolnál azoknak – különösen a fiataloknak és nőknek –, akik most gondolkodnak a futás elkezdésén?
Hm… nem vagyok edző, se tanácsadó, de talán azt, hogy nincs hova sietniük. Élvezzék a lassú futást, és ne adják fel könnyen az első után. A mai világban sok könyv és weboldal van, ahol rengeteg információval találkozhat egy kezdő, vagy részt vehet futótáborban is (én is voltam egy ilyenen). De a végén úgyis mindenki a saját érzései és tapasztalatai alapján fogja tudni, mi a számára megfelelő táplálkozás, cipő, terep.
Én csak sok sikert és kitartást tudok kívánni ehhez.
A végére még egy kérdés. Mik a rövidtávú és hosszútávú terveid a futással kapcsolatban és a magánéletben egyaránt?
A terveim minimum nyárig már megvannak, de ezekről nem nagyon szeretek előre, nyíltan beszélni, mert számomra ezek még „messze vannak”. Ha túl leszek rajtuk, biztos beszámolok.
A távolabbi napokra, esetleg évekre előre nem nézek, se nem tervezek. Örülök az adott pillanatnak, hogy itt lehetek, mert mi lesz jövőre vagy utána, nem tudom – senki sem tudja. De remélem, az egészségem bírni fogja, hogy futással és azzal tölthessem az időt, ami értelmet ad az életemnek.
A történetek mögött mindig ott van az ember – a kitartás, a mindennapi munka, az újrakezdések és a csendes győzelmek sora. Marika példája jól mutatja, hogy a kimagasló eredmények nem egyik napról a másikra születnek, hanem következetességből, szenvedélyből és hitből épülnek fel.
Büszkék vagyunk rá, hogy községünkben él egy olyan sportoló, aki teljesítményével nemcsak versenyeket nyer, hanem inspirációt is ad: bizonyítja, hogy elszántsággal és alázattal a legnagyobb távok is teljesíthetők. Kívánjuk, hogy a jövőben is sok siker, egészség és örömteli kilométer kísérje útján – mi pedig figyelemmel és elismeréssel követjük tovább a pályáját.
Ez az interjú remélhetőleg hozzájárul ahhoz, hogy még többen felfigyeljenek falubelink példamutató teljesítményére, és büszkén mondhassuk: közülünk indult, és ma is közénk tartozik.
Rétei születésű sportolók névjegyzéke
(Laki László – Terra Rethe)
Orulok hogy olvashattam Marikarol a cikket.Valahogy elkerulte a figyelmemet a teljesitmeny pedig tobbszor is talalkoztunk edzeseken.Marikanak nagyon jo egeszseget es kitartast kivanok.Tudom van egy Retro szuletesu holgy ako elsokent futott ňou marathont Szlovakiaban.
Én sajnos nem tudom hova besorolni önt, de köszönöm szépen a jó kivánságokat🙂és viszont kívanok jo egeszséget.