Réten ösztönzik a föld visszaigénylését.
Tavaly, a nagy szövetkezetek bomlásának beindulásakor a réteiek is úgy határoztak: elég volt a közös gazdálkodásból, elszakadnak Nagygurabtól, s csupán a boldogfaiakkal együtt próbálkoznak a jövőben. A bonyodalmaktól végképp nem mentes válást követően a Rétei Földművesszövetkezetnek lett 1744 hektárnyi mezőgazdasági területe, amelyből 1654 hektár szántó. Van még azonkívül ötven hektárnyi szőlőjük. Ennyi, és nem több jutott a mintegy 160 szövetkezeti tagnak.
Peter Madžo mérnök, növénytermesztési főágazat-vezető elmondása szerint ez az év sem volt rosszabb ágazata vonatkozásában mint az előzőek, amikor még közösen gazdálkodtak. Szerinte akkor és most is a közepesek közé tartoztak a Galántai járásban. Mindezt csupán bevezetésképpen hozta szóba, hogy azért valamiféle kiindulóponttal szolgáljon beszélgetésünk fő témájához: a földtulajdon-viszonyok rendezéséhez, a földvisszaigényléshez, a magángazdálkodáshoz.
A dolog részletezésébe azonban eléggé lehangoltan kezd bele. Jómagam – de minden bizonnyal mások is – sokkal-sokkal több igénylőt vártam. Vagyis talán helyesebb lenne úgy fogalmazni, hogy nagyobb területek visszaigénylésére számítottam. Mert mind ez ideig vagy 12 hektárt mért ki szövetkezetünk magánszemélyek részére. S azt hiszem, ez valóban kevés. Hangsúlyozni szeretném, hogy mindössze ketten művelik állandó használatban, a többiek csak ideiglenesen használják a földterületeket.
-Pedig aki csak jött, hogy földet szeretne, azonnal teljesítettük is a kérését, persze, ha a szükséges és nélkülözhetetlen dokumentumokat fel tudta mutatni – kapcsolódik a beszélgetésbe Szitka Péter,a főagronómus helyettese.
– Ebben az évben eddig két alkalommal tartottunk a földtulajdonosok és -igénylők részére szakmai konzultációt, tanácskozást. Ott – jogászok közreműködésével – világosan elmagyaráztuk, hogy tulajdonképpen milyen is az egész menet, hogyan kell intézkedni.
– Gondolom, mindezek ellenére azért akadtak hibásan kitöltött kérvények…
-Természetesen – bólint P. Madžo. – Nem egy igénylő valójában fel sem tüntette kérvényében, miképpen kíván részese lenni az örökségnek. Tehát nem jelölte meg, haszonbér formájában, netán ki akar venni bizonyos nagyságú területet, vagy esetleg az egészet óhajtja… Szóval ilyen bonyodalom azért akadt jó néhány esetben. De mi azért vagyunk itt, hogy segítsünk. Ezt az is bizonyítja, hogy nem csupán az említett két szervezett összejövetelen szolgáltunk-szolgálunk tanácsokkal. Szinte minden napfélfogadó nap nálunk, bárki jöhet, ha úgy gondolja, hogy belekezd a földművelésbe, de akkor is, ha az üggyel kapcsolatosan valami nem világos a számára…
Ami a további problémákat illeti, elsősorban is gyakran bosszankodunk azon, hogy akiknek rendeződtek már a földügyeik, gondolnak egyet, földmérőt hívnak – s irány a határ, ahol csak úgy önállóan méricskélni kezdenek. Ezt természetesen nem engedhetjük meg nekik, hiszen a méréseket a szövetkezetnek kell irányítani és biztosítani.
– Azt hiszem, önök örülnének a legjobban, ha mind gyakrabban kopogtatnának az érdeklődők…
– Hát igen. Mert valóban kevés földet vettek ki eddig. Néhány nevet azért megemlítenék.
Huszár Károly 64 árat, Varga József 66 árat, Savel László 56 árat igényelt magángazdálkodásra.
Többen még ennél is kisebb területeken próbálkoznak. Réte legnagyobb „farmere” Neszméry János. Egy hektár hetven áron gazdálkodik. Egyébként úgy összegezhetném, hogy a föld iránt rettenetesen gyér az érdeklődés.
Ezek után természetesen a „legnagyobb rétei farmer” portájára vitt az utam. Családi háza közvetlen közelében terül el a „birtoka“. Ha a gazda felmegy az erkélyre, teljes terjedelmében belátja az általa művelt határt.
– Ez így, előnyösebb, ugye?
-Hát persze – nyugtázta, miközben a már szépen zöldellő őszi búzatáblán nyugszik tekintete. Mert egyáltalán nem mindegy, hogy messze vannak-e a földek. Igaz, itt is vigyázni kell a termésre, már én is ültem éjszaka lesben a kukoricásban. De azért ide nem nagyon merészkednek éjszakai látogatók, hívatlan vendégek.
A kellemesen fűtött szobában beszélgetünk tovább.
– Hogyan döntötte el, hogy belekezd?
– Amikor megtudtam, hogy ki lehet venni a földet, nem sokáig haboztam. Eldöntöttem, hogy a megboldogult apámtól örökölt egy hektár 70 árat teljes terjedelmében visszaigényelem. No meg az is közrejátszott döntésemben, hogy volt munkahelyemnek nem nagy jövőt jósoltak. Szóval már akkor szétesőfélben volt, azóta szét is esett teljesen…
A földügyek intézésével egyáltalán nem voltak bonyodalmaim, mivel az iratok rendre megvoltak már régebben, csakis a felújításukra volt szükség. Az meg problémák nélkül megment. Kora tavasszal jöttek ki a szövetkezetből, és kimérték a területet.
– Ekkora területhez azért már kell valamilyen géppark is…
– Azt hiszem, viszonylag jó a gépparkom. Van egy traktorom, amelyet még a volt cégemnél vásároltam. Ott kiselejtezték, s én azonnal megragadtam az alkalmat. Igaz, eléggé „lerobbant“ állapotban vettem, így sok munka volt a rendbehozatalával. Rengeteget futkostam alkatrészek után, míg végül sikerült mindent beszereznem.
További gépeim: egy Kertitox permetező, egy kombinátor és egy rotációs kapa. Egy nagyobb garázst is építettem. A községi hivatal mindennemű probléma nélkül jóváhagyta az engedélyt.
Nem könnyű azonban az anyagbeszerzés, legyen szó bármiről, mert sajnos, túl sok minden a hiánycikk ebben az országban. Egyébként ha további gépekre is szükségem lenne, a helyi szövetkezet szívesen áll rendelkezésemre, illetve a többi magángazdálkodó rendelkezésére is. Gondolok itt elsősorban a kombájnra. S ha netán úgy alakulnak a dolgok, jómagam is szívesen besegítek a szövetkezetben a traktorommal.
Az első maszek-évet tehát tulajdonképpen már maga mögötttudhatja. Milyen volt?
– Ami a terméshozamokat illeti, őszintén megvallva jobb, mint amilyenre számítottam. Az árpa megadta az ötven mázsát, s úgy vélem, kezdetnek ez nem is rossz. Persze, most ne tessék azt gondolni, hogy hú, micsoda bevételeim lehettek. Erről szó sincs; örülni fogok, ha ezt az évet „nullával zárom“. Mert rengeteg volt ám a kiadásom. Csak a gázolajért 24 ezer koronát fizettem ki! És még hol vana vetőmag, a műtrágya, a növényvédő szerek…
– Értékesítési gondjai nemvoltak?
– Sajnos igen. Nagyobb mennyiségben eddig nem sikerült túladni például a gabonán. Egy keveset eladtam a falubelieknek, de a többi megvan. A szövetkezetnek nem kell, mert az a sajátjával sem tud mit kezdeni… Így most az egyik legégetőbb problémám a tárolás és raktározás biztosítása. Ezt a gondot – és természetesen a gabonafelvásárlás körüli egyéb bonyodalmakat – nemcsak az enyémhez hasonló esetekben, de nagyban is minél hamarabb orvosolni kellene.
– Egyéb problémák… ?
– Voltak! Például abból eredően, hogy az utóbbi évtizedekben a hazai gépipar teljes mértékben a nagyüzemi mezőgazdaságot szolgálta. Évek hosszú során nem gondoltak a háztáji termelőkre, a kis földecskéjüket, kertjüket művelőkre. A társadalmi változásokat sem követte rugalmasan az átállás, a valódi alkalmazkodás. Egyszerűen nem tudunk észhez térni. Véleményem szerint egy-két év még bizonytalanságban telik majd el, s lesz aggódnivalónk, hogy vajon mit is hoz a holnap.
– Tényleg, ön mit remél?
– Aggódom…
– De minden bizonnyal tervez…
– Igen! A parasztember ritkán adja fel. A régi regulához tartom majd magam: nagyobb területen ne vess-ültess egyfajta növényt! Inkább két-három fajtával próbálkozz. Mert ha csupán egyet termelsz, s az nem jön be, lőttek az egész évednek. De ha több fajtád van, s ha az egyik nem sikerül, kettőben még reménykedhetsz. Szóval marad továbbra is a gabona, a kukorica, igaz, mindössze saját szükségletre. Újdonságként pedig a mintegy 70 áron, korai burgonyával próbálkozom majd. Remélhetőleg annak az értékesítésével nem lesznek akkora gondok, mint most a gabonáéval.
Úgy legyen! Sok sikert!
(Susla Béla)
Forrás:
Megjelent 1991. november 12-én a Szabad Újság 1. évfolyamának 225. számában
Képforrás:
Neszméry család fényképalbuma
A föld szeretete legyőzi a fáradtságot
„Szeretek a földdel dolgozni” – válaszolta nekünk Neszméry János, végzettségét tekintve szerszámkészítő, arra a kérdésre, miért lett magángazdálkodó földműves. Felesége, Olga gyorsan hozzáteszi: „Ő ebben éli ki magát.”
A rétei Neszméry család közvetlenül a rendszerváltás után, 1990 tavaszán kezdett el mezőgazdasági termeléssel foglalkozni. Eleinte egy-két hektárt műveltek. Fokozatosan kezdtek földet bérelni, és ma már húsz hektáron gazdálkodnak, többnyire bérelt területen. Neszméry úr főként zöldségre és burgonyára összpontosít. Jelenlegi vetési tervükben alig két hektárnyi hagyma szerepel, egy hektáron fokhagymát ültettek, négy hektárt káposztafélék foglalnak el, és hat hektáron burgonyát termesztenek.
A fennmaradó terület gabona, de azt csak a vetésforgó miatt vetették, mert gazdaságilag ezek a mezőgazdasági termények nem érdekesek. Később, amikor a korai zöldséget betakarítják, sárgarépát, petrezselymet vetnek, és paradicsom- meg paprikapalántát ültetnek. Az összes megtermelt zöldséget és burgonyát nagykereskedelmi raktárakba szállítják, ők maguk semmit sem adnak el. Ahogy Neszméry úr elmondta, a felvásárlókkal előre nem kötnek szerződést, hanem a szezonban mindig felhívják a nagykereskedést és felajánlják az árut.
„Szép, friss áru kell, és akkor mindig el tudja adni az ember” – magyarázza a negyvenöt éves gazda. A múlt év jó volt a családi gazdaságuk számára, nyereséggel zártak. És a korábbi évekből sem emlékeznek különösebben sikertelen évre.
Alkalmi munkásnak mindig a tágabb családból hívnak valakit – néniket, sógorokat, sógornőket. Olga asszonynak ilyenkor nem egyszer húsz emberre kell főznie.
„Idegeneket nem alkalmazunk, nem akarnak dolgozni, valószínűleg elég nekik a munkanélküli segély” – magyarázza Neszméry úr. A gépparkkal elégedettek, mindenük megvan, amire szükségük van – a traktortól kezdve a vetőgépeken, palántázógépen át egészen a burgonyakombájnig és az öntözőberendezésig. Mindezt úgy, hogy nem vettek fel hitelt, hanem fokozatosan szerezték be, ahogy az anyagi lehetőségeik engedték.
A palántákat is saját maguk nevelik a fóliasátorban. „Kezdetben nem tudtuk, hogyan kell permetezni a vegyszerekkel, mindent meg kellett tanulnunk. De nem bánjuk, hogy belevágtunk a magángazdálkodásba. Tudják, az ember dolgozik keményen, de aztán kipihenjük magunkat, elfelejtjük a fáradtságot, és újrakezdjük” – mondják együtt Neszméry Olga és János.
(Mašlej Viera)
Cikkforrás:
A Neszméry család archívuma
Az eredeti szlovák nyelvű cikk:
