Azt mondják róla, hogy az ember pótolhatatlan barátja. Ismerjük még a jelmondatot is: „mondd meg, mit olvasol, és megmondom, ki vagy”, ami szintén nem üres kitaláció. A könyv formál bennünket a legkorábbi gyermekkorunktól kezdve, egész életünkön át társunk, és elismerjük, hogy emberré tesz minket. Először azonban az embernek meg kell alkotnia a könyvet. Előbb megírni, aztán…
Ezt szemléletesen láthattuk a Život Kiadó Kis Galériájában rendezett kiállításon, amely két alkalmazott grafikus, Šimek Ivan és Szabó József alkotásait mutatta be. A kiállított munkák érdekes betekintést nyújtottak a könyvkiadók könyvtermelésének képzőművészeti problémakörébe.
Mit csinál a képzőművész, amikor azt a feladatot kapja, hogy grafikailag megalkosson egy könyvet?
– Kezdetben ott van a gondolat, az első kérdés: kinek szól a könyv, a borító vagy a prospektus, milyen célt fog betölteni. Ez az alkalmazott grafika alapvető értelme, és ennek a célnak a grafikai tervezőnek jelentős mértékben alá kell rendelnie magát. A könyv grafikai kialakítása másfajta megközelítést, más kifejezőeszközöket igényel, mint mondjuk egy mosópor csomagolása vagy egy telefonkönyv.
Ezután következik a könyv tényleges tervének elkészítése, amely végső soron a jövőbeli kiadvány pontos „tükre”. Ebben a tükörben benne van a tördelő munkája a kézirattal, a betűtípussal, az illusztrációkkal; benne van a művész véleménye a könyvről, ő ad neki formát, képzőművészeti arculatot. Más lesz egy természetrajzi képes kiadvány grafikusának megközelítése, más egy tankönyv arculata, és más kifejezőeszközöket választ a grafikus egy sci-fi témájú könyv esetében. A felsorolt eljárások mindegyikének már az első pillantásra tájékoztatnia kell az olvasót a könyvről. Mert éppen a vizuális megjelenés az első, ami befolyásolja az olvasó benyomását.
A könyv végső formáját más tényezők is alakítják. Képzőművészeti értékét nem utolsósorban a nyomtatás minősége, a színek vagy a papír határozza meg. A grafikai tervező ezért kész a könyv gyártási folyamata során többször is ellátogatni a nyomdába, és figyelemmel kísérni, hogy „az ő” könyve eljut-e ahhoz a formához, amelyet elképzelt.
Ivan Šimek szerencsének tartja, ha a könyvnek teljes arculatot adhat, beleértve az illusztrációkat is. Véleménye szerint azonban az alkalmazott grafikusnak nem szabad minden irodalmi műfajra ráerőltetnie saját alkotói kézjegyének sztereotípiáit. Amennyiben lehetséges, mindig új kifejezőeszközöket kellene használnia, amelyek megfelelő formában nemcsak a művet, hanem a kiadó törekvéseit is jellemzik.
Šimek grafikai megoldásai gyakorlatilag három jelentős síkon mozognak. Az elsőben az akvarellfestés dominál, amelyet egy sajátos rajzos kifejezésmód tör meg – a drámai vagy tragikus sorsú főhősök jegyeként. A második síkban a stilizált fotográfia tűnik ki, amelyet a tipográfiával együtt a A világ forradalmi mozgalmainak alakjai című sorozatban alkalmazott. A harmadik területen hangsúlyosan atipikus betűtípus jelenik meg, mely a fotográfiával vagy kollázzsal való kombinációban a politikai szatíra hangulatát idézik. Alkotásai kollázsokban (a Život, a Stop című folyóiratokban) találtak alkalmazásra, ahol a fekete–fehér feldolgozás kelti fel az érdeklődést a formák tisztaságával. Más megközelítést választott például a szlovák védett barlangok stilizált jelzésein végzett munkájában. Ezek a példák ugyan közvetlenül nem kapcsolódnak a könyvtervezéshez, mégis spontán módon születtek. Felüdülést jelentettek, és gyakran (különösen a kezdetekben) a bátorság próbái is voltak.
– Boldog vagyok, amikor leülhetek az asztalhoz, és „rajzolhatok” egy betűt – vallja be Jozef Szabó. – Az emberek, akik a tipográfiának szentelik magukat, a közízlést formálják. Csak gondoljanak bele, mennyi oklevél, prospektus, propagandakiadvány, szórólap vagy akár gyufásdoboz kerül a fogyasztók kezébe. Mennyi mindent lehet itt megmutatni! A képzőművész, aki rendszerint névtelenségben marad, felelősséget kellene, hogy érezzen polgártársai esztétikai érzékéért, és arra kellene törekednie, hogy a mércét folyamatosan emelje.
Érdekes meglátása ez egy olyan művésznek, aki ezen a területen valóban otthon van. Könyvek grafikai kialakításában is a betű dominál. E probléma iránti kiemelkedő érdeklődése nemcsak szakmai jártasságon, hanem tipográfiai tudáson is alapul. A betűt szívesen kombinálja szerzői rajzokkal. A hangsúlyos tollrajzok, amelyek az emberi kapcsolatok problematikáját szimbolizálják, gyakran egészülnek ki stilizált fotográfiákkal. Az atipikus betűtípus – gyakran színes háttéren – szintén erősíti a könyvcím jelentését. Illusztrációit a szlovák népballadákhoz az olvasó közvetlen kapcsolódásként érzékeli a könyv tartalmához.
Minden könyv nagy erőfeszítést igényel az alkotótársaktól. Sikerük azon múlik, hogy minden összetevő – a képzőművészeti, a tipográfiai és a nyomdai – tökéletes összhangban legyen. Az ilyen könyvek eseménnyé válnak, és megjelenésük azoknak az embereknek a tudását és szakértelmét képviseli, akik kiadásukban részt vettek. Szerencsés dolog ilyen módon dolgozni, hiszen a régi könyvkészítő mesterség hagyományának továbbfejlesztését jelenti. Bizonyítani azt, hogy az ember megbecsüli azt a könyvet, amely a múltban az ízlését is formálta.
Ez a vallomás Szabó József részéről egyúttal mindkét képzőművész mottója is. Teljes mértékben egyetérthetünk velük, hiszen a jó könyv valóban jobbá teszi az embert.
Ivan Lacika
Fotó: Miloš Vančo
Megjelent 1987. szeptember 17-én a Život hetilap 37. évfolyamának 38. számában.
Forrás:
https://dikda.snk.sk/