Bézay Zoltán 1899. szeptember 7-én született Berencsen (Nyitra vármegye), édesapja rétei születésű Bézay Gyula, édesanyja oszuszkói Malatinszky Dorottya.
Megszületése után két hónappal édesapja tüdőgyulladás következtében elhunyt. Édesanyja 1903-ban ismét férjhez ment, ezúttal Szőllősy László kisbábi körjegyzőhöz, akivel még három gyermekük született (Margit, Erzsébet és László).
Tanulmányait a nyitrai katolikus elemi iskolában kezdte, majd költözésekkel teli gimnáziumi évek következtek – a kalocsai érseki gimnázium három éve után a nyitraiba került, majd onnan Pozsonyba, azután pedig Rózsahegyre, ahonnan 1917 februárjában besorozták és tavasszal be is vonult a honvédsereghez.
Az első világháborúban maradandó sérüléseket szerzett melyek élete végéig nehezítették járását.
A húszas évek elején tehetséges író/költőként rendszeresen publikált például a pozsonyi Híradó napilapban, de jelentek meg írásai a Prágai Magyar Hírlapban és az Erdélyi Hírlapban is.
1925-től tagja lett a kassai Kazinczy Társaságnak, ez évben az Új Auróra irodalmi almanachban is megtaláljuk írásait.
Bézay Zoltán: Magyar Fohász
Magyar anya szült és magyar volt a szó, amely fogadott.
Királyokat és golgotás krisztusokat fogadnak úgy, ahogy a magyart fogadják fehér kis házban, melynek kéményéről békés madár, fehér gólya kémlel a rónára.
Magyar és regélt altató mesét és magyar volt a szó, amelyen elmondtam e szende az imám.
Magyar ég napja hozott tavaszt a szívembe és tanított meg hinni és szeretni.
Magyar tej és magyar síkok puha kenyere táplált erőssé, igazzá és magyarrá.
Szilaj, sűrű vér zúg eremben, szívemben magyar igazság fáklyája lobog és — baráti ölelésre várom minden nemzet békés fiát.
Mindig várok és mindenkit, szent, igaz, találkozásra s csöndes estebédnél üresen hagyok egy helyet asztalomnál. Üzenetem viszik a zúgó villámok.
Dalomat búgják a munkás gyári kürtök. Furulyaszóval búsulok és nekem panaszkodik az őszi szél. Ami a lelkemben fáj, az a magyar fájdalom.
És busán érik a fürt az ismerős lejtőkön. Tüzes nedve lassan mossa vénhedt bánatom.
Magyar szó melege cirógat kedvesen ajkáról, magyar szó, istenek zenéje, melynél szebb nincsen a világon. Szétosztom szívemet, mintha királyok kincsét osztanám és ellenségeimnek nyújtom jobbomat igaz békességgel.
Minden vért, könnyet felejtsünk, emeljünk új oltárokat és boruljunk egymásba testvéri borulással.
Szeresse mindenki tépett nemzetem, mert tiszta, becsületes és derék.
Nem hal meg a népem! Élni fog! Magyar volt és magyar lesz!
És szikkadjon ki a könnyek óceánja! Némuljon el a fajok panasza! Hamis bálványainkat rúgjuk a porba s a régi gyászt váltsa föl az öröm, harangzúgás, élet-hozsánna!
És őszök-őszén a nagy búcsúzáskor, a magyarok istenéhez magyar pap kísérjen, magyar szó és magyar muzsika.(1923. január 25.)
1923-ban feleségül vette az akkor 16 éves Konečny Antóniát Malackáról, akitől 1930. április 30-án megszületett egyetlen fia Odo.
1933 tavaszán elhunyt mostohaapja Szőllősy László nyugalmazott állami vezetőjegyző, aki a rózsahegyi, majd a csehszlovák megszállás után a nagyszombati járásban közel 40 évig működött mint vezetőjegyző, a becsületes, pontos és szakképzett jegyző mintaképe volt és több évig a volt Liptó vármegye törvényhatósági bizottságának kinevezett tagja.
1933 karácsonyán küldte biztatásul a Pesti Napló napilapnak Bézay Zoltán, hogy ne csüggedjünk el a már hosszúra nyúlt küzdelem szomorú évfordulóján:
„Nem tart már sokát. Emberek leszünk! Nem lesznek könnyek, jajgatások! Beteljesülnek, mind az álmok!”
Élni fogunk!
A kisebbségi magyar ifjúság becsülettel vállalta a kisebbségi sorsot és annak minden konzekvenciáját és építette a maga életének új formáit. A kisebbségi magyarság jövőjét, legyen bármennyire társtalan is ez a nép, nem kell félteni.
Nem kell félteni, mert bízni kell abban, hogy mindig lesz eleje a fennmaradáshoz és a becsületes életfeltételekért való harchoz. És lesznek mindig önzetlen magvetői, akik vállalják azt a heroikus és önmagukra szomorú hivatást és sorsot, amit egy kisebbségbe jutott kis nemzet szolgálata megkövetel.
Amikor a keresztény világ legszebb és legfelmagasztalóbb ünnepén, az élet és öröm nagy ünnepén a kunyhók, viskók és szegényes magyar házak ezreiben felragyognak a karácsonyfák gyertyralángocskái, amikor megfogyatkozva, lerongyolódva odaülünk karácsonyi hittel a betlehemi Istenember szellemét körünkbe varázsló kisebbségi karácsonyfa alá, hisszük és valljuk azt, hogy a kisebbségi magyar ifjúság el fogja végezni nemzeti kötelességeit.
Ezidőtájt Bősön éltek, ahol Zoltán községi jegyzőként dolgozott. Azonban a csehszlovák megszállás során megalakult első Csehszlovák Köztársaság magyarellenes intézkedéseinek következtében végül elveszítette munkáját.
1937-ben Pozsonyba költöztek, viszont Zoltán egészségi állapota tovább romlott és 1938-ban a Vödric utcai lakásán szívrohamban elhunyt.
Özvegye a fiával, Bézay Odoval, a második világháború után Prágába költöztek a jobb munkalehetőség reményében.
Odo vendéglátóipari középiskolát végzett és a kötelező katonai szolgálata után 1950-ben a csehszlovák hadsereg pilótája lett.
1954-ben házasságot kötött Míla Šebestovával és hosszabb-rövidebb ideig laktak Brünnben, Čáslavban és Hradec Královéban is.
Odo 1977-ben kora miatt kénytelen volt több, mint 25 év után felhagyni a repüléssel, majd 1985-ben nyugdíjba vonult.
2020-ban koronavírus-fertőzés következtében elhunyt. Leszármazottai Csehországban élnek.
Bézay Zoltán nagyapja volt Bézay Szilárd egykori rétei lakos, a Pozsonyi járás főszolgabírója.
Unokatestvérei voltak többek közt Bézay Jenő igazságügyminiszteri tanácsos, Bézay Dezső a pozsonyi cserkészet kiemelkedő alakja és Bézay Kornél, a pozsonyi amatőrcsillagászat úttörője.
(Laki László – Terra Rethe)
Rétei kötődésű művészek listája
Források:
Tomášek Magdaléna – Bézay Odo dédunokája
Nyitrai katolikus elemi fiú- és leányiskola értesítői (1905-1906)
Kalocsai érseki katolikus főgimnázium értesítői (1910-1912)
Szent László nyitrai katolikus főgimnázium értesítői (1913)
Pozsonyi királyi katolikus főgimnázium értesítői (1914-1915)
Rózsahegyi katolikus főgimnázium értesítői (1916-1917)
Pozsonyi Híradó – 36. évf. 19. szám – 1923. január 25.
Prágai Magyar Hírlap – 2. évf. 83. szám – 1923. április 12.
Erdélyi Hírlap – 7. évf. 1651. szám – 1923. október 24.
Jankovics Marczell – Dobai János: Új-Auróra irodalmi almanach (1925)
Pozsonyi Híradó – 38. évf. 104. szám – 1925. május 8.
Pozsonyi Híradó – 46. évf. 183. szám – 1933. augusztus 15.
Pesti Napló – 84. évf. 292. szám – 1933. december 24.