Hajaj, hát minek ez?…
Miért kell megszellőztetnünk a galántai Jednota felelős tényezőit?
Egyszerű a kérdés — egyszerű a felelet is:
Mert más már nem segíthet!…
Egy ember mást sem csinál nálunk Rétén, mint telefonál és hosszú, könyörgő hangú, irgalomért esedező kérvényeket ír. S mivel egyikre sem reagálnak, a közbeeső szüneteket káromkodással tölti ki.
Réte nyílván nagyon messze esik a világ közepétől!
Csakis ez lehet a magyarázata annak, hogy a HNB meghívására sem jött ki senki a Jednotától. Az instruktoruk is csak akkor látogat el hozzánk, ha tojás kell. Írtunk a galántai JNB-re, s az illetékesek rövid két hónap múlva meg is érkeztek. Tettek, vettek, ígérgettek, aztán visszamentek teljes iramba épülő-szépülő városukba.
De most veszem észre, még el sem árultam, mire volt jó a sok telefonálás, kérvényezés: a tejcsarnok miatt!
Végre egyszer, amikor már minden követ megmozgattunk és a kétségbeesés fekete szakadéka szélén tántorogtunk hit és reményvesztetten, megjelent néhány kőműves.
Halleluja! Halleluja!
Betömték az egérlyukakat, amelyeken keresztül a cincogók szabadon jártak-keltek a tejcsarnokba. Addig csuda jó dolguk volt ott, vígan lakmároztak a kenyérből, péksüteményből és dicsérték a galántai pékeket. Még a cukorkákból és csokoládéból is kóstolgathattak, ha éppen kedvük szottyant rá.
De a nagy örömbe üröm is vegyült, mert a tejet továbbra is ebben a helyiségben kellett mérni, közben csengett a kőművesek kalapácsa és szállt a por…
Végre a HNB intézkedett és a tejcsarnokot áthelyezték a vendéglőbe. Ott van még most is.
A kőművesek december 7-re ígérték, hogy ismét tiszteletüket teszik, de aztán úgy látszik megfeledkeztek rólunk. Vagy talán neheztelnek ránk valamiért? …
Azóta az egerek új alagutakat fúrtak s most újra vígan vannak.
Az üzletvezetönő reggel hattól tizenhárom óráig tartózkodik a fűtetlen helyiségben, dideregve, fogvacogva.
Annyira beleéli magát a sarkvidéki viszonyokba, hogy záróra után ren desen egy eszkimó-babát találunk a
helyén . . . Úgy kell szegényt minden nap felolvasztanunk . . .
És nincs reménye! Mert ha vissza is kerül valaha az eredeti tejcsarnokba, ott sincs kályha. Ha ez tovább is így megy, jövőre felcsap sarkkutatónak! Vajon ha valamelyik felettesünk felesége dolgozna ebben a jég barlangban, akkor is süketek maradnának az illetékesek?
Hiszen tudjuk azt itt mi is Rétén, hogy jobb Galántán sétálgatni az immár majdnem teljesen járható főutcán, de azért rólunk, szegény réteiekről se feledkezzenek meg teljesen!
Mert aztán hiába jönnek tojásért!
Addig is éljen a rétei egyenjogúság! …
Mert mi ebben igazán úttörők vagyunk:
Gyerekek és felnőttek egy helyre járnak szomjuk csillapítására, a tejcsarnokosított kocsmába.
(Nagy László – Galánta)
Forrás:
Megjelent 1964. január 10-én a Szabad Földműves mezőgazdasági lap 14. évf. 3. számának „Levelezőink írják” rovatában
Illusztráció – képforrás:
www.coop.sk