Ha egy faluban vagy városkában kátyúba kerül a sportélet, többnyire ilyen kifogásokat hallhatunk:
„Kevés a pénz!“
„A fiatalságnak nincsen ideje sportolni, mert máshová járnak dolgozni!“
„Amióta meggyengült a csapat, elpártolt tőlünk a közönség is!“
Helytállók-e ezek a mentegetőzések? Helytállók esetleg ott, ahol szív nélkül vagy kényelmeskedve irányítják a sportot! Ám, ahol nem ijednek meg a nehézségektől, ahol a kényelem szeretetnél nagyobb a sportszeretet, ott bizony kártyavárként omlanak össze a fenti érvelések! Ime a rétei példa:
Nehéz idők
A galántai járásban levő Réte igazán nem tartozik a nagy községek közé. Alig lakik itt 1200 lélek, ezek közül is sokan
éppen hogy csak aludni járnak haza. Ám, Rétén mégis annyira népszerű a futball, hogy még az idősebbek is számontartják, milyen eredményeket érnek el a fiúk.
Három évvel ezelőtt kezdődött aztán a baj. A futballcsapat nyolc legjobb játékosa katonai bakanccsal cserélte fel
a futballcipőt. Az edző házépítési és egyéb gondjai miatt leköszönt tisztségéről. A tartalékjátékosok 90 százaléka Pozsonyba, Szencre és Galántára járt be dolgozni. Emellett olyan nagy községek erős csapataival kellett bajnoki mérkőzéseket játszani, amelyekbe 50-60 kilométert is kellett utazni.
S hogy ne járjon egyedül a baj, a tavalyi esztendőben olyan méretű száj- és körömfájás volt Rétén, hogy a sorsdöntő
utolsó mérkőzéseket le sem játszhatták. Minden feltétel adva volt tehát, hogy megrekedjen Rétén a sportélet.
A mai mérleg
Rétén azonban nemhogy romlott, de inkább javult a helyzet. Futballpályájuk gyönyörű. Ápolt játékterét drótkerítés
veszi körül, és ősszel új öltözőt, pénztárt építettek.
Felnőtt és ifjúsági csapatuk részére új felszerelést vásároltak. Labdarúgócsapatuk annyira feljavult, hogy a járási bajnokságban a 9. helyen végeztek és első őszi bajnoki mérkőzésüket győzelemmel kezdték.
Arra a szokásos panaszra pedig, hogy „ha gyenge a csapat, elpártol a közönség” – íme a legszebb cáfolat. A réteiek első
őszi bajnoki mérkőzésén 930 korona volt a bevétel.
Alsó sor balról jobbra: Bácsay Lajos, bíró, Savel László, Koday Gyula, Horácsek Frigyes, Poór Pál, Szalay István, Ács (?), 9. (?)
Mi a titok nyitja?
Három sportvezetőnek, Urbancsik Istvánnak, Bácsay Lajosnak és Dóka Károlynak (Gábor – szerk. megj. Terra Rethe) tettük fel ezt a kérdést. Válaszuk rövid volt:
„Szeretjük a sportot, szeretjük falunkat, s a réteiek nem esnek kétségbe, ha baj van.“
Egyszerű mondat ez, ám mennyi küzdelem rejtőzik mögötte. Először is a megcsonkult futballcsapatot kellett talpraállítani. Nem volt könnyű feladat, dehá ott volt az ifjúság, s a fiatal szívnek elég egy-két jó szó. Az ifjúsági csapatból kiválogatták a legjobb játékosokat, s ezek úgy küzdöttek, mintha megtáltosodtak volna.
Nehezebb feladat volt az anyagi helyzet megoldása. Azonban ezen a vonalon is összefogtak a réteiek.
A szövetkezet minden vidéki mérkőzésre autóbusz bérelt. Emellett építőanyagot adott a futballpálya
épületeinek befejezéséhez.
Hátra volt azonban a készpénz megszerzése. Új felszerelés kellett és a pálya rendbehozásához is szükséges volt a pénz. Amikor javították a Jednota vendéglőjét, a futballisták
felajánlották, hogy brigádmunkával vesznek részt az építésben. A lakosok közül is sokan segítettek. Az eredmény az
volt, hogy 13 700 koronát kerestek az egyesületüknek a brigádosok.
S hogy konkrét példával is bizonyítsam Réte lakosainak áldozatkészségét, egyetlen esetet említek meg befejezésül.
A 70 éves Molnár Lajos bácsi, aki önzetlenül maga gondozza a futballpályát, majdnem mindennap résztvett a futballisták brigádmunkájában.
Reméljük, nem lesz eredménytelen a réteiek igyekezete és sporteredményeik is tükrözik majd önfeláldozó munkájukat.
(Neumann János)
Megjelent 1965. augusztus 30-án a Csehszlovákia Sport hetilap 8. évfolyamának 35. számában
Fényképforrás:
Neszméry István
Képazonosítási segítség:
Gyurcsi István, Müller István, Szloboda Tivadar
