Fogatos szekér döcög a szenci országúton. Sovány a gebe, a gazdája nemkülönben. A kocsi fenekén káposztafejek szertelen össze-visszaságban, lehet egy mázsa. A teher nem nehéz, az út kövezett, könnyen gurul a kocsi.
Nemsokára egy idősebb anyóka tűnik fel a kanyarban. Káposztával megrakott gumikerekű kézikáréval igyekszik a szomszédos faluba. Nincs abban semmi különös, ha valaki káposztát vásárol és viszi haza. Elvégre most van az ideje, ilyenkor tárolják télire. Az azonban mindenkinek szemet szúr, hogy a káposztát Boldogfán vásárolják, pedig Szencen meg Magyarbélen is akad bőviben.
— Nem lenne célszerűbb odahaza beszerezni a káposztát, mint a 6-7 kilométerre fekvő Boldogfán? Az útis fárasztó, az idő is pénz. Ott olcsóbban adják? — kérdezzük az anyókát, aki fiatalos mozdulattal az út szélére tolja a kárét és úgy látszik pihenni akar.
— Olcsóbbnak nem olcsóbb, de ilyen édeskés, zamatos káposzta nincs az egész környéken. Már többször hallottuk, amikor az asszonyok a káposzta minőségéről vitatkozva csak ennyit mondtak:
— Ja, a boldogfai káposzta.
Ilyen előzmények után látogattunk el Boldogfára. Mészáros Sándort, a szövetkezet elnökét arra kérjük, árulja el,miért járnak ide a harmadik faluból, sőt még távolabbról is káposztát vásárolni.
A boldogfaiak már emberemlékezet óta termelnek káposztát. Erről a múltban is híresek voltak. A járás parasztjai a szenci piacon értékesítették káposztájukat, addig azonban egy fejet sem tudtak eladni, míg a boldogfaiak készlete tartott. Ezért sokan haragudtak és káposztásoknak csúfoltak bennünket. Mi ezen nem sértődtünk meg, sőt nevettünk a dolgon. Tudtuk, ők is szívesen vállalnák a káposztás jelzőt, és termelnének olyan káposztát, mint mi, de nekik nem sikerül.
Egy boldogfai káposztaszakértőtől azt hallottuk, hogy a minőséget a legkönnyebben és legegyszerűbben úgy lehet megállapítani, ha a fejet a földön teljes erővel elgurítjuk: ha a levélzetét elhullajtja, nem jó, ha eredeti szilárd állapotában marad, kiváló a káposzta. S ilyent csak Boldogfán termelnek.
— Azt szeretnénk tudni, hogyan termelik ezt a jó minőségű káposztát?
— Ugyanúgy, mint máshol — hangzik a felelet. Ezt pedig Blaho Vendel, a szövetkezet kertésze állítja, aki már hatodik éve termeli a szebbnél szebb káposztafejeket.
— Hát akkor máshol miért nem tudnak ilyen jó minőségű és ízletes káposztát termelni?
Macsicza Lajos, a HNB titkára, aki a szomszédos Réte községben lakik, elmondja, hogy tavaly a boldogfai szövetkezettől káposztapalántákat vásárolt. Ugyanúgy öntözte, ápolta és trágyázta a talajt, mint az itteni kertész, mégsem termett távolról sem olyan káposztája.
Mészáros Sándor derít világosságot a dologra és mindent szakszerűen megmagyaráz:
— A mi földjeinken sem terem meg a káposzta mindenütt, csak azon a hetven hektáros feketehomokos dűlőn, amely végighúzódik a határunkon. Ezen a területen termelték ősapáink is a híres boldogfai káposztát.
Blaho Vendel még azt is elmondja, hogy a káposzta termelése igen jövedelmező. A többi terményhez viszonyítva sokkal kevesebb vele a vesződség. Ugyanazon a területen pedig előzőleg más zöldségfélét is termelnek. A boldogfaiak tehát az értékes feketehomokos földjüknek köszönhetika hírnevüket.
Dicséret illeti a boldogfalvaiakat, de akármilyen jó minőségű is a káposzta, csak akkor ízlik az embernek, ha hús is van benne.
— Húst is termelnek annyit, mintkáposztát? — kérdezzük az elnöktől.
Mészáros Sándor elmosolyodik. Megérti a célzást és röviden csak ennyitmond:
— Az évi marha- és sertéshúsbeadásunkat már november 15-én teljesítettük.
Tehát a boldogfaiakkáposztáhozhúst is adnak.
(Füry József)
Megjelent 1963. december 11-én a Szabad Földműves mezőgazdasági lap 14. évfolyamának 99. számában.
Fényképforrás:
Pozsonyboldogfa, Boldogasszonyfalva, Matka Božia – Facebook oldal
Jankóné Huszár Valéria képe