A rétei iskola egészen kicsi. 1-4. osztályában az idén összesen tizenhárom gyerek tanul. Szeptemberben négy elsős lesz, de ugyanennyien el is mennek tőlük az 5. osztályba, Szencre.
Ám bármennyire is kicsi ez az iskola, a gyerekek, a szülők meg a tanító nénik, Vali és Juli néni mégis büszkék rá. Legfőképpen arra, hogy a tanulók innen is eljutnak a járási és a kerületi versenyekre, éppúgy, mint a nagy iskolákból. És díjakat is nyernek. Meg aztán annyi az érdekes rendezvény, délutáni program, foglalkozás, hogy még válogatni is lehet.
Könnyű nekik, mondhatnánk, sokat segíti őket a helyi Csemadok szervezet és a szülők szövetsége. Még pénzt is adnak a színházlátogatásra meg az anyák napi üdítőre. De a pénz önmagában nem érne semmit – jól tudjuk – a gyerekek és a tanító nénik munkája, az anyukák segítsége nélkül. Mennyit kell azért dolgozni, hány szabad délutánt fel kell áldozni, hogy a március 15-i ünnepségen minden sikerüljön! Vagy hogy húsvétra időben elkészüljenek a képeslapok és a hímes tojások! Csak az tudja, aki maga is csinálta már.
Az ünnep előtt például húsvéti játszóházat rendeztek. A Csemadokból Mari néni hívta meg a vendégeket, a mestereket, akik a sok ügyes munka készítését tanították a gyerekeknek. Dobosi Rozália kukoricacsuhéból font kis kosárkákat, Pálfi Andrea pedig azt mutatta meg, hogyan lehet a legügyesebben és a legszebben hímes tojásokat mintázni. Gondoltátok volna!Nem is kell hozzá igazi faggyú, de még gyertya sem. Elég, ha van otthon néhány darab törött zsírceruza meg egy gombostű. A többit nem árulom el, hátha nálatok is lesz egyszer játszóház.
A rétei húsvét előtt még ablakdíszek is készültek az ünnepekre. Ráadásul volt egy kis vásár is, ahol értékes dolgokat lehetett adni-venni, pontosan úgy, mint az igazi nagy vásárokban. Aztán volt daltanulás, és a gyerekek azt s megtudták, hogyan kell ötkövezni. Végül találós kérdések megfejtésében mérhették össze az erejüket. És aki nem tudott semmit, az is ehetett diós kalácsot vagy lekváros kenyeret. Sőt, ajándékot is kapott mindenki.
A legnagyobb ajándék mégis az volt, amit ki-ki maga készített és hazavihetett anyunak.
A cikk 1999. tavaszán jelent meg egy eddig ismeretlen gyermeklapban.
Bővebb információk az egykori rendezvényről:
Cikk és képforrás:
Szloboda Istvánné Kamenár Mária személyes archívuma