Lágy köd ült a felszántott föld felett. Reggel volt s a nap még alig-alig érte el sugaraival a rézszínű fákat, amikor leszálltam a rétei állomáson a vonatról.
Októberi reggel… Hiába az ősz a legszebb, a színek legtarkább keveréke, a hervadás és a frissen szántott föld illatát vegyíti össze. A vasúti töltés mellett jókora tábla, lehet vagy húsz hektár, rajta két DT kapaszkodik vastalpaival a rögökbe. Ezek a traktorok is hozzá tartoznak a képhez, megszokták az emberek s már nem furcsa senkinek a dübörgésük, pedig éjjel-nappal hallani.
Két DT járja a táblát az egyik, a szürke hosszába, a másik, a pirosra mázolt s így messziről nézve is az újabb, meg keresztbe, hogy a talajt szép simára elmunkálják. A szürkét választom.
Megáll, s én beülök a kabinba a traktoros mellé. Laky Mihálynak hívják, fiatal, huszonhat éves. Gázt ad a motornak és indul. Nem értem, mit kérdez, és én is hiába próbálom túlkiabálni a gép zúgását. Amikor kiérünk a fordulóhoz, leállítja a traktort s kérdez.
— Maga a járási agronómus?
— Nem — válaszolok, s mondom miféle a mesterségem. Erre elmosolyodik.
— Már azt hittem, hogy agronómus. Ügy néztem, olyannak látszott, amikor jött.
Sebesen közeledik a másik traktor, a piros. Az is agregátot vontat: szögeshengert, simítót meg fogast.
— A bátyám — mondja Laky Mihály.
—Jó napot — köszön Laky József. Dohányt, papírt vesz elő s mind a ketten sodornak.
Testvérek. Egész nap a traktoron ülnek és készítik elő a talajt a vetés alá. Éjjel szántanak a gépek. Laky József partnere Kalcsik Géza most alszik, egész éjszaka szántott. Hattól hatig tart a műszak. A gépek megállás nékül mennek, csak az emberek váltakoznak a kabinokban. Laky József több mint 80 hektárt szántott fel ezidáig s most a búza alá készítik elő a talajt. Ez az utolsó tábla, 22 hektár s ahogy mondják, a Szuperagregáttal két nap alatt beveti.
(gs)
Megjelent 1962. október 21-én a Szabad Földműves mezőgazdasági lap 12. évfolyamának 84. számában
Fénykép:
Huszár Tibor – Réte