A feszültség a Koreai-félszigeten már 1948 óta tart. Akkor, a 38. szélességi fok mentén létrehozták északon a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot, délen pedig a Koreai Köztársaságot.
1953. július 27-én, pontosan ötven évvel ezelőtt – a hároméves háború (1950–1953) után – Észak és Dél fegyverszüneti megállapodást írt alá egymással. Hetven napon belül ezt békeszerződésnek kellett volna megpecsételnie. Ez a mai napig nem történt meg.
Néhány nappal a megállapodás aláírása után a koreai konfliktus rendezésében, a Semleges Nemzetek Felügyelő Bizottságának küldetéseiben csehszlovák küldöttség is részt vett. Tagjai között olyan fiatal férfiak is voltak, akik Koreába érkeztek, hogy letöltsék kötelező katonai szolgálatukat.
1954 áprilisától 1955 májusáig a csehszlovák küldöttségben dolgozott e sorok szerzőjének édesapja, idősebb Pomichal Lajos (1931–1959). Ő is, Brünnből, Prágából és Érsekújvárról származó kortársaival együtt, ott töltötte katonai szolgálatát. Ott-tartózkodása alatt naplót írt, és gazdag fényképes dokumentációt is készített hozzá.
Személyi irataiban, amelyeket a Katonai Levéltár őriz, megtaláltam, hogy a Semleges Nemzetek Felügyelő Bizottságának küldöttségében édesapám vezető rádiótechnikai tisztként szolgált. Számomra azonban sokkal érdekesebbek és dokumentumértékűbbek voltak a koreai naplójának feljegyzései, valamint azok a fényképek, amelyek Korea déli partjainál fekvő Cshongdzsin városától egészen a déli Puszanig örökítették meg az országot.
Íme néhány részlet belőlük.
Az új otthonunk
Vonatunk átgördül a Jálu folyó hídján, amely Észak-Koreát Kínától választja el. Harmadik nekifutásra sikerül átkelnünk. Elhagyjuk az első várost a koreai oldalon, Sinuidzsu városát. Az út mentén kerékpárosok, asszonyok dolgoznak a rizsföldeken, amelyek lassan kizöldülnek. A helyenként még mindig kiégett amerikai harckocsik jelzik a nemrég véget ért harcok nyomait. Minden egyes kanyarban és sok helyen kőoszlopokkal megjelölt sírok sorakoznak. Mindenütt elhagyott lövészárkok. Katonai felszerelés maradványait szállítják Phenjan irányába.
Két óra múlva megérkezünk Keszongba. Csoportunkat három részre osztják, a fényképezőgépek objektívjeit leplombálják. Ezután a Felügyelő Bizottság zászlóival ellátott gépkocsikba szállunk. Tizenkét kilométert teszünk meg – ezt a távolságot a következő hetekben méterről méterre megismerjük – Keszong és táborunk között, amely Panmindzsonban található. Ez a hely lesz a következő hónapokban az új otthonunk.
Az elhagyott Béke-pagoda
Táborunktól alig néhány kilométerre áll a híres Béke-pagoda, ahol 1953-ban aláírták a fegyverszüneti egyezményt. Fából épült, és rendkívül gyorsan emelték fel. Mindkét félnek rendkívül fontos volt, hogy a tárgyalások mielőbb megkezdődjenek. Az amerikaiak és az ENSZ vezetése ezért ultimátumot adott az észak-koreaiaknak és a kínaiaknak: a tárgyalásoknak negyvennyolc órán belül meg kell kezdődniük. A súlyos harcok után azonban mindkét fél békére vágyott, így huszonhat órán belül felépült a pagoda, és történelmi jelentőségű helyszínné vált. Akkoriban az épület közepén húzódott a demarkációs vonal. Az amerikaiak és szövetségeseik a déli felén, míg még a tárgyalások megkezdése előtt az ENSZ képviselői az északi zöld falra egy békegalambot vetítettek. A tárgyalásokra a déli oldalról a Béke-pagodába az amerikaiak és az ENSZ képviselői érkeztek, az északi oldalról pedig az észak-koreaiak és a kínaiak.
Amikor megérkeztünk, a Béke-pagoda már elhagyatott volt. Időnként azonban vetítéseket tartottak benne a felügyelő bizottság tagjai számára, így itt találkoztak a lengyelek, a svédek, a svájciak és mi is. Én személy szerint néhány filmet is levetítettem kollégáimnak anélkül, hogy átlépnénk a demarkációs vonalat. Az ugyanis már valamivel odébb, az épületen kívül húzódik. Mégis úgy élünk itt együtt a lengyelekkel, hogy a svédeknek és a svájciaknak táboruk az amerikai, vagyis a déli övezetben található. A demarkációs vonalat vegyes őrség felügyeli – amerikaiak és észak-koreaiak egyaránt. Nem ritka, hogy cigarettával kínálják meg egymást, vagy egyszerűen megkérdezik, mennyi az idő.
A Semleges Nemzetek Felügyelő Bizottságának Titkársága
A titkárság mintegy 800 méterre délre található a demarkációs vonaltól. Mindenki állandó készenlétben van. Nekünk azonban szabad bejárásunk van. Ennek ellenére időnként félreértések adódnak. Egy alkalommal elég volt, hogy egy sofőr megfeledkezett a semleges személyzetet jelző karszalagjáról, és az amerikai őrség a Béke-pagodánál az autójával együtt fel akarta tartóztatni. Amikor ezt a koreaiak és a kínaiak észrevették, azonnal odasiettek. Az indulatok kis híján konfliktushoz vezettek. Az egyik épületben működik a titkárság, ahol Svédország, Svájc, Lengyelország és Csehszlovákia képviselői dolgoznak. A közvetlenül mellette álló, az amerikaiakhoz tartozó épületben tartják a rendes üléseket.
Az üléseken csak a Felügyelő Bizottság tagjai és a meghívott vendégek vehetnek részt. Rajtuk kívül mindkét fél két-két jegyzőkönyvvezetővel és tolmáccsal érkezik. A tárgyalások nyelve az angol. Az ülések többnyire unalmasak. Igazán érdekessé csak akkor válnak, amikor a svédek és a svájciak egy-egy ügyben túlságosan nyíltan az amerikaiak mellé állnak. A végén mindig szavaznak, és a Felügyelő Bizottságban rendszerint két szavazat áll kettővel szemben.
Abban az épületben, ahol a Katonai Fegyverszüneti Bizottság ülésezik, a koreai–kínai fél és az ENSZ-t képviselő amerikai fél cserél véleményt – vagy inkább heves vitákat folytat. Többször is jelen voltam ilyen alkalmakkor, amikor a hivatalos vita után a panmindzsoni klubban, egy fogadáson az említett felek képviselői együtt ittak, együtt szórakoztak, másnap reggel pedig az ülésen ismét szúrós tekintetekkel méregették egymást.
Látogatás a kórházban
Küldetésünk része volt az észak- és dél-koreai ellenőrző utak ellenőrzése is. Az egyik ilyen út során Szarivonban (98 kilométerre a táborunktól) meglátogattam a kórházat. Ott magyar szakorvosok is dolgoztak.
Mivel sok háztartásban sem a megfelelő higiénia, sem a megfelelő táplálkozás nem biztosított, gyakoriak voltak a fertőző betegségek. A koreaiak szívesen fogyasztanak egyes halakat félig nyersen vagy teljesen nyersen (például kagylót, rákot és más tengeri élőlényeket). Sokan azt állítják, hogy problémáik oka a számukra csemegének számító erjesztett káposzta, a kimcshi is. Ha a fertőzést nem ismerik fel időben, a beteg meghal.
Egyszer jelen voltam egy fiatal koreai boncolásán. A holttest látványa megrázó volt. A magyar orvosok panaszkodtak, hogy a koreaiak vallási okokból gyakran elutasítják hozzátartozóik boncolását. Előfordul, hogy a halottat estére a boncterembe viszik, reggelre pedig nyoma vész. A holttestet állítólag ellopják.
A csehszlovák kórház Cshongdzsinban (800 kilométerre Keszongtól) az egész Koreai-félsziget legjobban felszerelt kórháza volt. A gyermekosztályon az orvosunk elmesélte, hogy a kis betegek halálozási aránya egészen 25 százalék. A kórházban meggyógyított gyermek néhány nap múlva otthon ismét megbetegedett. Az orvosok elmondták, hogy több vasúti vagon penicilinre lene szükségük. A cshongdzsini kórház azonban steril és tiszta volt. Mivel minden tiszta, a gondoskodás példás – a koreaiaknak, különösen a gyermekeknek gyakran nincs kedvük kórházból hazamenni
Maga a kórházi felvétel is érdekes. Ha a beteg nem hoz magával egy adott mennyiségű rizst a korház szükségletei számára, akkor, egyszerűen nem veszik fel.
Kim Ir Szent életében búcsúztatták
Hazafelé tartva egyik ellenőrző utunkról Phenjanban felkerestük Kim Ir Szen szülői házát, ahol ma is a nagyapja él.
Az ajtó előtt levettük a cipőnket – követve a régi koreai szokást –, majd beléptünk. A kilencvenkét éves nagyapa szerényen berendezett szobában ült. Felállt, elénk jött, és mindenkivel kezet fogott. Közvetlen, oldott hangulatban bemutatta nekünk Kim Ir Szen két testvérét is. Az egyik akkor a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának titkára volt, a másik pedig a Koreai Néphadsereg őrnagya. Az idős ember lassan, megfontoltan beszélt, mintha újra és újra rendet rakna gondolataiban. Kora ellenére rendkívül élénk volt, sőt büszkén említette, hogy kilencvenéves kora után is rendszeresen dolgozik a rizsföldeken.
A legtöbbet azonban az unokájáról, az akkor negyvenkét éves Kim Ir Szenről beszélt. Meghatottan emlékezett vissza arra, hogyan harcolt Kim a japán megszállás idején, illetve hogyan ment Mandzsúriába partizánosztagokat szervezni.
A nagyapa arról az időszakról sem hallgatott, amikor hosszabb ideig nem érkeztek hírek az unokájáról Kína belsejéből. Egyszer olyan híresztelés is elterjedt az országban, hogy Kim Ir Szen már nincs az élők sorában. Ezt még a legközelebbi hozzátartozói is elhitték. Az idős ember a hagyományos koreai szokásról is mesélt. Ha valaki meghal, a szomszédok, a legközelebbi rokonok és a jó ismerősök alkoholt visznek az elhunyt szüleinek házába, rendszerint két üveg házi készítésű vodkát vagy a jellegzetes koreai különlegességet, a „hadovkát”.
Ezért Kim szüleihez a hozzátartozók két hatalmas hordó tömény szeszes italt is vittek. Több napba telt, mire katonai források meggyőzték a gyászoló családot arról, hogy a fiú halálhíre hamis volt.
Ezután még egy ideig törökülésben ültünk a földön, jázminteát ittunk. Amikor elérkezett a búcsú ideje, emlékül lefényképezkedtünk vele. Nagyon szívesen állt a fényképezőgép elé.
Eufória a moziban
A koreaiak nagyon szeretik a kultúrát, a színházat, az éneket és a táncot, valamint saját népi hagyományaikat. Nagy hatással volt rám a phenjani föld alatti színház meglátogatása. A háború idején építették. Idegenvezetőnk elmondta, hogy még a leghevesebb bombázások alatt sem szakították meg az előadásokat. A háború alatt itt működött a koreai főparancsnokság is. A zenés-balett előadás kedves volt, bár hosszúra nyúlt. Mégis olyan élmény volt, amelyet az ember soha nem felejt el.
Ugyanez mondható el egy koreai mozi meglátogatásáról is. Mivel a koreai filmgyártás még szegényes, a műsoron többnyire feliratos szovjet filmek szerepelnek, olykor szerény szinkronnal. Maga a mozi is nagyon egyszerű berendezésű. Ami azonban egy európait meglep, az a látogatottság. A jegyeket ugyanis nem az ülőhelyek száma szerint árusítják, hanem az érdeklődéshez igazodva. Bármit vetítenek is, a mozi mindig tele van. Így aztán koreai kolléganőmmel – mivel nem jutott ülőhely számunkra – az egész filmet állva néztük végig. A film végén óriási tolongás támadt, mert mindenki egyszerre akart kijutni a moziból.
Nem ritka, hogy egy koreai kijön az egyik moziból, és máris átsiet egy másikba, hogy ott egy újabb filmet nézzen meg. Amikor a film véget ér, a nézők rendszerint tapsolnak. Akkor is így tesznek, amikor a történetben valamilyen kedvező fordulat következik be. A legviharosabb taps azonban mindig akkor hangzik fel, amikor a vásznon megjelenik Kim Ir Szen.
Az Észak- és Dél-Korea közötti fegyverszüneti megállapodás két év alatt született meg. Az egyezményt a demarkációs vonalon álló épületben írták alá, amely a 38. szélességi kör mentén húzódott. Körülötte egy 238 kilométer hosszú és 4 kilométer széles demilitarizált övezetet hoztak létre.
A fegyverszüneti megállapodás aláírásával egyidejűleg létrehozták a Semleges Nemzetek Felügyelő Bizottságát (DKNS). Az ENSZ formálisan a háború egyik hadviselő fele volt, ezért a bizottság nem működhetett az ENSZ égisze alatt. A megállapodást a szemben álló hadviselő feleknek kellett egymás között megkötniük: az egyik oldalon a Koreai Néphadsereg és a kínai önkéntesek, a másikon a dél-koreaiak, az amerikaiak és az ENSZ további tizennégy tagállamának hadereje állt.
Mindkét fél jogosult volt arra, hogy két baráti országot jelöljön a felügyelő bizottságba. A bizottság tagjai a panmindzsoni rendszeres tárgyalások mellett a Koreai-félsziget mindkét részén ellenőrző szemléken is részt vettek.
A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Csehszlovákiát és Lengyelországot, az amerikaiak pedig Svédországot és Svájcot választották.
A Semleges Nemzetek Felügyelő Bizottságában működő első csehszlovák küldöttség 1953. augusztus 1-jén, közvetlenül a fegyverszünet aláírása után kezdte meg tevékenységét. Az első években több mint száz csehszlovák katona, szakember és – katonai rendfokozattal ellátott – diplomáciai munkatárs váltotta egymást a küldöttségben.
1993-ig a csehszlovák delegáció állandó létszáma nyolc főben állapodott meg. Csehszlovákia felbomlása után a bizottságban való részvétel feladatait a Cseh Köztársaság vette át. A koreai fél azonban 1993 áprilisában felmondta a cseh küldöttség bizottsági részvételét.
Összeállította: ifj. Pomichal Lajos
Fotók: id. Pomichal Lajos
Megjelent 2003. július 26-án a SME napilap 11. évfolyamának 171-ik számában.
Az eredeti szlovák nyelvű cikk:
