Természetvédelem szóban és képekben -

Az elmúlt hétvégén a Terra Rethe polgári társulás szervezésében újabb hiánypótló rendezvény valósult meg Rétén, amely a természetvédelem összetett kérdéskörét járta körül – nem leegyszerűsítve, nem érzelmi alapon, hanem ok-okozati összefüggések mentén.
Az előadó Dobay Gergely természetvédelmi mérnök, a Zöld Ellenállás oldal alapítója és főszerkesztője volt, aki nem kész válaszokat, hanem gondolkodásra ösztönző példákat hozott az egybegyűlteknek.

Dobay Gergely előadását a Teremtés könyvének egy sokat idézett, ám gyakran félreértett részletével indította, amely szerint az ember uralkodjon a föld élőlényei fölött. Rámutatott: ez az „uralkodás” nem felhatalmazás a kizsákmányolásra, hanem felelős gondnokságot jelent.
A természet nem alárendeltje az embernek, hanem olyan rendszer, amelynek mi magunk is részei vagyunk – és amelynek megbontása előbb-utóbb visszahat ránk.

Dobay Gergely az előadás legelején kitért az antropocentrikus és az ökocentrikus szemlélet közti alapvető különbségre is, amely meghatározza, hogyan viszonyulunk a természethez.
Az antropocentrikus nézet szerint az ember áll a középpontban: a természet értéke elsősorban abban mérhető, hogy milyen hasznot hajt az ember számára.

Ezzel szemben az ökocentrikus szemlélet nem az embert, hanem az egész ökoszisztémát helyezi középpontba. Ez sokszor olyan extrém megnyilvánulásokhoz vezethet, ami figyelmen kívül hagyja, hogy az ember is az ökoszisztéma részét képezi.
Dobay hangsúlyozta: a természetvédelem valódi kérdése nem az, hogy az ember vagy a természet érdekei élvezzenek elsőbbséget, hanem az, hogy képesek vagyunk-e felismerni: az ember hosszú távú érdeke csak egy működő, egészséges ökoszisztémában érvényesülhet.

Az előadás első részében az erdővédelem került fókuszba. Dobay bemutatta, mennyire eltérő érdekek mentén közelíti meg ugyanazt az erdőt az erdőgazdálkodó, a vadász, az állatvédő, a természetvédő vagy éppen az erdei turista.
Ezek az érdekek gyakran nem összeegyeztethetők, és a kompromisszum keresése sokszor fájdalmas döntésekkel jár.
Példaként egy sikertelen erdőkerítési kísérletet említett, amikor a vadkár csökkentése érdekében egy bükkös jelentős részét elkerítették. A módszer azonban nem hozta meg a várt eredményt: míg a nagyvadat távol tartotta, a kisebb rágcsálók és emlősök zavartalanul dézsmálták a makktermést.
A tanulság egyértelmű: a természetből nem lehet kiragadni egy-egy szereplőt anélkül, hogy az egész rendszer fel ne borulna.

Hasonló dilemmák jelennek meg a mezőgazdaságban is, ahol a gazdák mellett vadászok, természetvédők, méhészek, vízgazdálkodók és a közvélemény is szereplővé válik.
A gazdák érthető módon a hatékonyságot tartják szem előtt: a hatalmas gépek világában a kisebb parcellák művelése aránytalanul sok gondot jelent. Az állatvédők ezzel szemben erdősávokat, fasorokat, biosávokat sürgetnek, amelyek menedéket nyújtanak a mezei élővilágnak.
A modern ember pedig gyakran csak a látványt keresi: a repce- és mákföldek fotózhatóságát, a „szép tájat”, amely jól mutat a közösségi médiában.
A kompromisszum nehéz, de elkerülhetetlen. Ha eltűnnek az erdősávok, eltűnnek a ragadozó madarak is, elszaporodnak a rágcsálók, és a kár végül sokszorosa lesz. Ha pedig a rókáknak sem marad búvóhely, a nyulak tarolják le a termést.

Az előadás egyik legmegosztóbb, ugyanakkor legfontosabb témája a vadászat volt. Dobay szerint a vadászat démonizálása részben a vadásztársadalom felhígulásából fakad.
Idézte gróf Széchenyi Zsigmond gondolatát:
„A vadászat vadűzés és erdőzúgás, de több erdőzúgás.”
Míg egykor a vadászat kulturális hagyomány volt, ma sok esetben pusztán anyagi kérdéssé vált. Lehet puskát venni, engedélyt szerezni – de igazi vadásszá válni nem. A tradicionális, önmagát képző, természetet ismerő vadász egyre ritkább.
Ennek ellenére – vagy éppen ezért – a vadgazdálkodás elengedhetetlen része az állományszabályozás. Ennek hiányában nemcsak az ember, hanem maga a természet is veszít.

Az egyik legbeszédesebb példa a pakisztáni markhor, egy látványosan csavart szarvú vadkecskefaj esete volt. A markhor a 20. század végére a kihalás szélére sodródott, mivel a helyi lakosság – tiltások ellenére – vadászta húsáért.
A megoldás nem a teljes tiltás lett, hanem egy szigorúan szabályozott rendszer: limitált számú trófeavadászati engedélyt vezettek be, amelyeket árverésre bocsátottak. Ezekért az engedélyekért nyugati vadászok akár több százezer dollárt is fizettek. A bevétel mintegy 80 százaléka a helyi közösségeknél maradt.
Az eredmény paradox módon természetvédelmi siker lett: a helyiek érdekeltté váltak az állomány megóvásában, az orvvadászat visszaszorult, a markhor populáció pedig megerősödött. Ma a faj már nem számít közvetlenül veszélyeztetettnek.

Az előadás egyik legismertebb példája az amerikai Yellowstone Nemzeti Park volt. A szürkefarkas eltűnésével a szarvaspopuláció túlszaporodott, lelegelte a fiatal fákat, különösen a folyópartokon.
Amikor a farkasokat visszatelepítették, nemcsak a vadállomány viselkedése változott meg, hanem az egész táj arculata.
A szarvasok óvatosabbak lettek, elkerülték a nyílt folyópartokat, így a növényzet regenerálódott. A fák visszatérésével megjelentek a hódok, gátakat építettek, ami átalakította a vízfolyásokat.
A farkasok által elejtett zsákmány maradványait más fajok – köztük a grizzly medvék – hasznosították. Ez az úgynevezett táplálkozási láncreakció klasszikus példája lett arra, hogyan képes egyetlen csúcsragadozó stabilizálni egy teljes ökoszisztémát.

A közönség kérdései a klímaváltozás felé terelték a beszélgetést. Dobay felidézte, hogy ő még emlékszik a valódi telekre, amelyek mára szinte eltűntek. A nyári aszály egyre komolyabb fenyegetést jelent, nemcsak a mezőgazdaság számára.
Kiemelte a vízgazdálkodás sürgető reformját: jelenleg a Kárpát-medencéből hatalmas mennyiségű víz távozik, amelyet meg kellene tartani.
Egy disztópikus jövőképet is felvázolt, ahol az ivóvíz válik a konfliktusok fő forrásává.
Arra a kérdésre, hogy mit tehet az egyszerű ember, egyértelmű választ adott: a mértéktelen pazarlás visszaszorítását.
A tökéletes zöld gyep iránti vágy, a felesleges fogyasztás mind olyan luxus, amelynek árát a természet fizeti meg.

Amennyiben további érdekes történetekről, más szemléletekről és összefüggésekről szeretne hallani, akkor ajánljuk figyelmükben a komáromi Szia Podcast csatornán tavaly készült interjút Dobay Gergellyel:

Az est hangulatát Svec Marián helyi kortárs festőművész „Négy évszak” című kiállítása tette teljessé, amely húsz festményen keresztül reflektált a természet változásaira. A tárlat szervesen illeszkedett az előadás gondolatvilágához, vizuálisan is megerősítve a természet és az ember kapcsolatáról szóló üzenetet.
Svec Marián perbetei születésű alkotó, aki közel húsz éve él Rétén. Ez volt az első önálló kiállítása, ugyanakkor munkássága korábban is megjelent közösségi tárlatokon: 2024-ben szerepelet a Puskás Jani 100 című rétei emlékkiállításon és 2025-ben szülőfalujában is bemutatkozott.

A rendezvényen több kortárs festőművész is tiszteletét tette, köztük Dolán György, Petrla „Senyor” Ferenc, Uhrovics Ferenc, valamint a Kiripolszky házaspár, Kiripolszky Mihály és Farkas Andrea, ami jól mutatja, hogy az ilyen esték nemcsak ismeretterjesztő, hanem közösségépítő erejűek is lehetnek.

A Terra Rethe polgári társulás ezúton is köszönetét fejezi ki Dobay Gergelynek, hogy elfogadta meghívásunkat és tiszteletét tette községünkben, kívánunk további sok sikert hiánypótló missziójához.

Illetve köszönetünket fejezzük ki Svec Mariánnak, hogy alkotásaival emelte a rendezvény színvonalát, kívánunk szintén további sok sikert a jövőben.

Továbbá köszönetünket fejezzük ki azoknak akik segédkeztek a rendezvény sikeres lebonyolításában: