A malaria elterjedése Magyarországon
(részlet)
Pozsony vármegye három oldalról folyóvizekkel van határolva.
A déli részét a Duna folyam és annak ága által képezett szigetrész, az egykor mint malaria-fészek európaszerte hírhedt Csallóköz képezi, melynek Pozsony megye határaiba eső legnagyobb részét a megye alsó- és felső csallóközi járásai képezik. E területen, bár az egészében egykori veszedelmes jellegét elveszítette is, helyenként még ma is fellelhetők mindama tellurikus tényezők, amelyek a váltóláz meghonosodására és elharapódzására disponibilissé teszik e vidéket.
A Csallóköznek, másszóval, több olyan helye van még, amely mintegy vár az alkalomra, hogy a lappangó betegséget járvánnyá szítsa. Hogy ez alkalom bekövetkezte az utóbbi évek során késni látszik, az szerintem sokkal inkább tulajdonítandó ezen időszak kedvező meteorológiai viszonyainak, semmint a terület befejezettnek állított asszanációjának.
A megye legnagyobbrészt sík területű többi vidékén a váltóláznak járványszerü fellépésére csak imitt-amott kinálkozhatik alkalom; míg a megye északnyugati részében elvonuló kárpáti részlet tájéka a malaria szempontjából immunisnak állítható.
….
A szempczi járásnak déli lapályos részén, ott a hol a Feketevíz a határt érinti, az 1897. évi nagy árvíz után, amikor a nagy mennyiségű vizek a nagyobb lapályokról el nem folyhattak, hanem mint állóvizek mocsarakat képezve, huzamosb időn át ott vesztegeltek, tömegesebb, sőt járványszerűnek nevezhető malaria- betegedések léptek fel, amelyek nevezetesen Rété és Németgurab községek lakosságán szokatlan számban észleltettek. Azóta a járásnak ezen a részén csak igen ritkán, a többi a Kárpát hegyek közé nyúló részében pedig egyáltalán nem tapasztalni ilynemű megbetegedéseket.
…
Pozsony megyének egyetlen ú. n. „váltólázas“ vidékét Somorja rend. tan. város és közvetlen környéke képezi. A malaria-morbiditásnak a sűrű szórványos és járványos gyakorisági fokok közt való ingadozása e vidéken elsősorban a Duna-folyam vízállásával tart lépést.
Magas vízállás idején a folyam árterébe eső szigetek és fűzesek vízzel vannak borítva, apadás alkalmával az ártérben levő kisebb-nagyobb vízmedencékben visszamarad az oda tolult víz. E vízmedencék ilyformán önálló tavakat képeznek, melyek a nyári napok alatt átmelegedve gőzökkel vannak fedve, amit az ottani nép nagyon ártalmasnak tart, és természetes, hogy az ilyen tavak környéke valóságos tanyája a szúnyogoknak, amelyek napnyugtával szoktak különösen alkalmatlanok lenni emberre, állalra egyaránt. E predisponáló körülmények jelenléte e kis területet a maláriának egyik tájkóros gócpontjává bélyegzi.
„Tapasztalatom szerint“ — jelenti Dr. László Kálmán városi orvos úr — „alig található ezen vidéken egyén 15 éven felül, akinek chinint ne kellett volna már bevenni hidegleléses jellegű betegségből kifolyólag“. A más vidékről ideérkezettek közül sokan szenvednek lappangó hideglelésben (febris larvata).
Forrás:
Részlet Hollaender Hugo dr.: A malaria elterjedése Magyarországon (Budapest, 1907) című könyvéből.
A fellelhető anyakönyvi bejegyzések alapján a malária az említett időszakban községünben – az isteni gondviselésnek hála – egyszer sem volt halálos kimenetelű.
(Laki László – Terra Rethe)