A rétei Munk Ferenc és családja

A Munk család egyike volt annak a sok családnak, amely a második világháború alatt kicsúcsosodott zsidóellenes közhangulat áldozatává vált. A szülők, Ferenc és Gizella, valamint fiaik, Tamás és György zsidóként születtek. Az igazság kereséséért folytatott életküzdelmük a katolikus egyházhoz vezette őket, és őszinte, mély megtérésben teljesedett ki.

Munk Ferenc, eredeti nevén Fülöp, 1895. szeptember 25-én született Rétén, édesapja Munk Salamon szenci kocsmáros, édesanyja felsőlóci származású Fürst Katalin.
Az elemi iskola elvégzése után a nagyszombati polgári iskolában tanult, majd a pozsonyi Felső Kereskedelmi Iskolában folytatta tanulmányait, amely kiváló kereskedelmi szakemberré képezte.
1918-ban a császár kitüntette a hadiipar területén szerzett érdemeiért. 1922-től Losoncon élt, nevét Ferencre változtatta, és gépgyár-igazgatóként dolgozott. 1923-ban feleségül vette Kohn Gizellát, és harmonikus házas- és családi életet éltek.

Kohn Gizella, 1900. október 23-án született Losoncon. A polgári iskola után Bécsben tanult egy oktatási intézményben, ahol elsajátította a francia és az angol nyelvet is. Alig húszévesen polgári házasságot kötött a harmincöt éves zsidó Policzer Jenő, losonci mérnökkel. Ez azonban nem volt boldog házasság. Két év után hivatalosan elváltak, ami könnyen ment, mivel nem voltak gyermekeik. Gizela nem kért semmilyen anyagi támogatást volt férjétől. Röviddel ezután, huszonkét évesen feleségül ment Munk Ferenc, magántisztviselőhöz. Polgári házasságukat 1923. május 2-án Losoncon kötötték meg.

Tamás öccse, Munk György 1930. április 16-án született Pozsonyban, ahol elemi iskolába kezdett járni. A család költözése után 1938-tól Rózsahegyen tanult. Itt bontakozott ki fokozatosan kivételes művészi tehetsége, különösen a zongorajátékban. Nyilvános hangversenyeken lépett fel, maga is próbált komponálni, később alkalmanként a jezsuita templomban orgonált.

A Munk család 1938-ban költözött Rózsahegyre, amikor Munk Ferenc a rózsahegyi cellulózgyár igazgatója lett. Titkárnője, Schnierer Ružena szorgalmas, igényes, becsületes emberként és kiváló szakemberként emlékezett rá:
„Kiváló igazgató volt. Mint egy apa. Szigorú volt, megkövetelte a pontos munkakezdést és a precíz munkavégzést.”

Amikor Rózsahegyre érkeztek, a Munk család egy volt a sok ott élő zsidó család közül. Ekkor azonban már nem vallották magukat zsidó vallásúnak. Még pozsonyi tartózkodásuk idején belsőleg elszakadtak a zsidó vallástól, és elhatározták, hogy kilépnek a zsidó hitközségből. Erről 1938. január 4-én közjegyzői igazolást kaptak. Ettől kezdve vallási hovatartozás szempontjából felekezeten kívüliek voltak.
Rózsahegyen a Német utca 27. szám alatt (ma Scota Viatora 1) egy kétszintes ház emeletén laktak. A földszinten a Molnár család élt sérült lányukkal, akinek tanításában és gondozásában a Munk család segített. Szívesen jártak kirándulni, a természetbe.

Munk Ferenc titkárnője, Schnierer Ružena tanúsítja:
„Munk úr mondta nekem, hogy mi, akik katolikusként, keresztényként születtünk, ezt többé-kevésbé természetesnek vesszük; ő azonban és egész családja a megismerés vágya miatt, és mert felfedezték, mit jelent a kereszténység és a katolikus hit, ezért keresztelkedtek meg.”

1939-ben a család minden tagja elhatározta, hogy felveszi a keresztséget. Döntésüket írásban is megfogalmazták. Munk Ferenc a keresztelési kérvényében többek között ezt írta:
„Lelkiismeretem szerint, lélekben és szívemben már régóta Krisztus Egyházának tagja vagyok. Nem parancs vagy törvény kényszerített erre, hanem belső vágy, a leghelyesebb, számomra boldogságot jelentő életút utáni bizonyosság. Jó lelkiismerettel és nyitott, őszinte lélekkel kijelentem, hogy – Krisztus hálás és hű követőiként – be kívánunk lépni a Katolikus Egyházba, hogy gyermekeink és utódaik is a keresztény elvek legtisztább rendje szerint éljenek, és ellenálljanak minden kísértésnek, amely letérítené őket az egyenes útról. Döntésünkre kérjük Isten, Jézus Krisztus és mindazok áldását, akik az apostolok nevében kormányozzák Egyházát.”

Munk Gizella így indokolta döntését:
„A szenvedélyek közepette is tiszta látást szeretnék megőrizni, hogy mindent megérthessek és mindent szerethessek. Ezért Krisztus közösségéhez tartozom. A Katolikus Egyházba való belépésem csupán külső megerősítése lenne legbelső lelki struktúrámnak, amely soha nem fordult el Jézustól – nélküle soha nem tudott élni.”

Tamás így indokolta keresztségét:
„Örömmel telve várom az Úr irgalmát, amikor belépek Egyházába. Amikor most ezt a várakozó örömöt meg kell indokolnom, nagyon könnyű feladatnak tűnik. Valószínűleg azért, mert Krisztus tanítását már mélyen éreztem, mielőtt ismertem volna. Úgy érzem azonban, hogy ezzel a lépéssel büszke és boldog lélekkel mutatom meg: örökre Krisztus táborához akarok tartozni, fegyverem a munka és a felebaráti szeretet, sisakom a lélek, pajzsom az igazság, és mindezt az egyetlen Istenbe vetett hit és az Ő Fia tanításának örök ereje tartja meg. Így felfegyverkezve nem kell félnem semmitől: sem kísértéstől, sem nélkülözéstől, de legkevésbé az emberi igazságtalanságoktól és mindennapi sérelmektől. Mert: Ha Isten velem van – ki lehet ellenem?”

Írásos indoklásukkal csupán beteljesítették személyes döntésüket, hogy keresztényekké váljanak. Mivel Munk Gizella első házassága akadályozta a keresztség felvételét, Ferenčík Ján rózsahegyi plébános a szepesi püspökhöz, Vojtaššák Jánhoz fordult. Levelében megerősítette, hogy a Munk család hosszú ideig készült a keresztségre, tanulta a hit és az erkölcs alapjait. Hangsúlyozta, hogy semmiféle társadalmi előnyt nem várnak a keresztségtől, és érdeklődésük őszinte.
A lelkiismeretes felkészülésről így írt:
„A családot még a nehéz körülmények sem tántorították el a szent keresztségtől. Példásan készült fel. A katekizmust a legaprólékosabban elsajátították. Megrendelték a Szentírást, imakönyveket, apologetikai és liturgikus műveket, és tanulmányozták vallásunk igazságait.”

1939. november 24-én Ferenčík Ján plébános a rózsahegyi templomban megkeresztelte Ferencet, Gizellát, Tamást és Györgyöt. Keresztségük után a Munk család buzgó vallásos életet élt, folyamatosan művelődött, látókörét szélesítette. Naponta jártak szentmisére (a plébániai vagy a jezsuita templomba), gyakran szentségekhez járultak. Rendszeresen végeztek lelkigyakorlatokat, Istennel kapcsolatos elmélkedéseik és beszélgetéseik központi helyet foglaltak el családi életükben.

Példamutató életük sok embert megérintett. Közülük is kiemelkedik Strauss Pál, zsidó származású orvos, aki a rózsahegyi katonai kórházban dolgozott. A Munk családban látta, mit jelent Jézus Krisztust követni a mindennapi életben: az önmagunkon végzett munkában, az egyetemes szeretetben és a keresztek hordozásában. Ő maga így tanúskodott:
„Az élet látszólag csak véletlenekből áll – idézőjelben. »Véletlenül« ismerkedtem meg egy családdal, amely »véletlenül« tanított meg a szentmisére, és azonnal elvitt a templomba, ahol először követtem tudatosan a szent áldozatot. Velük éltem, átéltem megtérői lelkesedésüket, hatalmas belső feszültségüket az Abszolútum felé, és állandó ellenkezésem ellenére ellenállásom fokozatosan feloldódott megélt kereszténységük intenzitásában, amilyet addig elképzelni sem tudtam.”

Strauss Pál 1942-ben véglegesen elhatározta, hogy belép a Katolikus Egyházba. Ugyanazon év augusztusában megkeresztelkedett, keresztszülei Munk Ferenc és Gizella lettek. Így vallott:
„Keresztszüleimnél együtt éltem át velük a kereszténység szépségét és mélységét. Az imádság és a szeretet életét. Szép környezet, szép emberek. Végtelenül kedvesek és figyelmesek voltak hozzám. Együtt olvastunk régi és új lelki irodalmat, és őszintén csak ebből akartunk élni.”

1943-ban, életpéldájuk hatására, a korábban evangélikus Domaratzky Matilda is belépett a Katolikus Egyházba.

Keresztségük óta a Munk család intenzív vallásos életet élt. František naponta járt misére, gyakran járult szentségekhez, többször végzett lelkigyakorlatokat. A család közös gondolkodásának középpontjában a hit állt. A Jézus Krisztusba vetett hit és az evangélium szerinti életformálás szép emberekké tette őket. Pavol Strauss tanúsága szerint:
„A Jézus Krisztusba vetett hit tette lehetővé, hogy a Munk család házassági és családi közössége szép embereket és szép környezetet formáljon. Példamutató, evangéliumra épülő házas- és családi életük ma is ékesszóló és aktuális üzenet korunk számára.”

A megtért katolikus pap, Bárdos Edmund Péter, aki Munk Ferencet személyesen ismerte, így jellemezte őt mint családapát: bölcs, nyugodt, kiegyensúlyozott. Koncentrációs tábori emlékezéseiben ezt írta:
„Munk apa és fia, Tomás mindig velem voltak. Magasan művelt, Krisztussal mélyen egyesült embereket ismertem meg bennük. Az igazi keresztények élő példáit! Mindig derűsek, mosolygósak, türelmesek, szerények és mindenkivel szeretetteljesek voltak.”

Az új intézkedések további következménye a Munk családot abban érintette, hogy zsidó származású állampolgárok csak munkavállalási engedéllyel dolgozhattak. Tamás apja, Munk Ferenc nehéz helyzetbe került. Mivel kiváló szakember volt, saját szakterületén pótolhatatlan, és nem akadt olyan hivatalnok, aki rendelkezett volna a tudásával, továbbá az emberi tulajdonságai miatt is, amelyeket a róla készült jellemzésekben kiemeltek, meghagyták állásában. Ám csökkentett jövedelemmel és korlátozott mozgástérrel.

Az 1941 szeptemberében elfogadott Zsidó kódex elrendelte a zsidók összeírását. Emellett sor került a 16 és 45 év közötti zsidó férfiak nyilvántartásba vételére is. Ez kizárólag Tamást érintette. Az összeírás később alapjául szolgált a szlovákiai zsidók deportálásának. Egy évvel később újabb összeírásra került sor, amelyben az egész Munk családot rögzítették, a megkeresztelkedésükre vonatkozó adatokkal együtt.

Kezdetben sikerült elkerülniük a deportálást egyrészt a megkeresztelkedésüknek, másrészt annak köszönhetően, hogy Munk Ferenc az állam számára gazdaságilag rendkívül fontos személy volt. Tanácsadóként alkalmazták, ugyanakkor megtiltották számára, hogy a munkáltató és a hatóság engedélye nélkül lakóhelyet vagy munkahelyet változtasson, illetve elhagyja azokat. Nem tarthatott személyes kapcsolatot nem zsidó alkalmazottakkal és a munkáltatójával sem, csak akkor, ha az feltétlenül szükséges volt.

1942 márciusában azonban minden ellenére felmondást kapott, és júniusban megszűnt a munkaviszonya a vállalatnál. Munkanélkülivé vált, családját nyugdíjából tartotta el. Még ugyanabban az évben sikerült elhelyezkednie a Paraszt Banknál (Sedliacka Banka), ahol egészen a koncentrációs táborba hurcolásáig dolgozott. A minisztérium eleget tett a vállalat kérésének, hogy továbbra is a gazdasági életben maradhasson. Munk Ferenc megpróbált elintézni egy elnöki mentességet is, a rózsahegyi plébános és a jezsuita tartományfőnök ajánlásával. Ezt 1942 novemberében meg is kapta. Ez jelentősen javította a Munk család helyzetét, ám teljes nyugalmat nem hozott számukra. Mindezeket a nehézségeket és akadályokat az evangélium szellemében élték meg.

1940-ben Tamás kénytelen volt befejezni tanulmányait a rózsahegyi gimnáziumban, és munkanélkülivé vált. Ennek ellenére kitartóan folytatta tanulmányait önképzés formájában. Ebben barátja és iskolatársa, Horský Pál segítette. Így 1943-ban, amikor a Munk család már mentesült a zsidóellenes rendelkezések alól, Tamás mégis leérettségizhetett. Az írásbeli érettségi vizsgákat kitűnő eredménnyel tette le, majd június 10-én öt tantárgyból szóbeli vizsgát tett. Összességében jó eredménnyel végzett. Tamással ellentétben testvére, György nem kényszerült megszakítani a népiskolát. A polgári iskolát két évig látogatta, és kiváló tanulmányi eredményeket ért el. 1943-ban átiratkozott a rózsahegyi állami gimnáziumba.

Munk Tamás – jezsuita novícius

Tamás közvetlenül középiskolai tanulmányainak befejezése után, 1943-ban belépett a rózsahegyi jezsuita noviciátusba. A jezsuiták nem voltak ismeretlenek a Munk család számára. Az egész család a jezsuita templomba járt szentmisére. Nagy hatással volt rájuk Bronis János atya, aki közeli barátjukká és tanácsadójukká vált, valamint példaképpé Tamás és György számára. Tamással együtt barátja, Horský Pál is belépett a noviciátusba.

Tamás felvételéhez a noviciátusba semmi kétség nem fért; jelleme és tulajdonságai eleve alkalmassá tették erre. Bár megtért volt, mégis felvették. Az elöljárók így indokolták döntésüket: Olyan tulajdonságai, olyan gondolkodásmódja volt, hogy kérését nem utasíthattuk el.

A rózsahegyi plébános, Ferenčík Ján Tamás noviciátusba való jelentkezéséhez a következő tanúsítványt adta ki:
„Munk Tamás példamutató tehetségében, erkölcseiben, életvitelében, jó hírében és tudásában.„

A noviciátusba való belépés előtti nyarat Tamás kirándulással töltötte családjával és barátaival. A noviciátusba való indulása előtti napon testvére, György ezt jegyezte fel naplójába:
„Az utóbbi időben félelem fog el Tamás miatt. De amikor arra gondolok, hogy Istent fogja szolgálni, aggodalmaim eltűnnek. Hiszen az Istennel szorosan egyesült emberért nem kell félnünk, mert maga az Úristen gondoskodik róla jóságában, és biztonságosan vezeti el a célhoz.”

A család ünnepi vacsorával búcsúzott Tamástól. Ő viszont mindenkinek ajándékozott egy könyvet. Elkísérték a kolostorba, és mindannyian kissé elsírták magukat. 1943. július 31-én, noviciátusba lépésének napján Tamás ezt a kérést írta le: Küldd el világosságodat…

Tamás kiváló nyelvérzékkel rendelkezett. A latin és a német mellett a novíciusok közül egyedüliként kiválóan beszélt magyarul és héberül is. A kézimunkákban azonban a leggyengébbek közé tartozott a noviciátusban. Hiányzott belőle a természetes ügyesség és kézügyesség. Nem volt sportos alkat, de jó szándéka, hogy ne rontsa el a játékot, nyilvánvaló volt. A Munk család először 1943. augusztus 13-án látta Tamást szerzetesi ruhában. György ekkor ezt jegyezte fel naplójába:
„A szerzetesi ruha nagyon jól áll neki. Vidám volt és kiváló hangulatban.”
Tamás szülei így fejezték ki egyetértésüket fia noviciátusba lépésével:
„Imádkozunk azért, hogy ezen az úton Isten kegyelme kísérje őt.”

A család elfogása és halála

A Munk család élethelyzete az ún. Szlovákia németek általi megszállása után változott meg, amikor a zsidók felkutatása a német biztonsági szervek elsődleges feladatává vált. Munk Ferenc és családja számára közeledett az idő, hogy tanúságot tegyenek. 1944. december 14-én a elsőként a családból Munk Gizellát tartóztatták le az utcán. A család többi tagjának letartóztatása már csak idő kérdése volt. A szomszéd, Molnár Lajos felajánlotta Ferencnek, hogy elrejtőzhet náluk, de Ferenc nem akarta kockázatnak kitenni a Molnár családot, ezért visszautasította az ajánlatot. Így ment el otthonról, ahol lakott, előttünk elhaladva reggel a templomba – emlékezett vissza Schnierer Ružena, Munk Ferenc egykori titkárnője. „Áldott adventet” – mondta nekem. Ez volt az utolsó alkalom, hogy láttam. Még azon a napon letartóztatták Ferencet és Györgyöt. Majd 1944. december 15-én, pénteken a jezsuita noviciátusból is elhurcolták Tamást. A Munk család a karácsonyt a rózsahegyi börtönben töltötte. Röviddel az év vége előtt a szeredi gyűjtőtáborba szállították őket, amely azoknak a gyülekezőhelye volt, akiket koncentrációs táborokba kellett deportálni. A jezsuita tartományfőnök, Jurovský atya erőfeszítései ellenére, aki személyesen járt el értük a minisztériumban, nem sikerült megmenteni a Munk családot. Ideiglenes lakóivá váltak a tábornak egészen a transzportok indulásáig.

Bárdos Edmund Péter zsidó származású katolikus pap azt írta, hogy Györgyöt és Gizellát az északnyugat-németországi Bergen-Belsen táborba szállították. További sorsuk ismeretlen, valószínűleg nem élték túl a koncentrációs tábor megpróbáltatásait.

Ferencet és Tamást a sachsenhauseni koncentrációs táborba, majd Lichtenradéba vitték. Velük együtt Bárdos Edmund papot is. Az a kérdés, amelyet egykor Jézus tett fel Péternek: „Szeretsz engem?”, életükben konkrét formát öltött, és Ferenc és Tamás életének végső kérdésévé vált. Válaszuk maga az életük volt: hitvallásuk és tanúságtételük Krisztus iránti szeretetükről, amely megfeledkezik önmagáról. A koncentrációs táborból való visszatérése után Bárdos Edmund Péter, habovkai plébánosként, fontos eseményeket jegyzett fel az egyházközségi krónikába:

Egyszer, amikor homokot lapátoltunk, Tamás ügyetlenül bánt a lapáttal. Egy SS-őr észrevette ezt. Megmutatta neki, hogyan kell dobálni a homokot. Amikor utána sem ment neki, ököllel arcul ütötte, úgyhogy a földre zuhant, ahol halkan nyögdécselt. Az apa lehajolt hozzá, és ezt mondta: „Tamás, aki értünk megostoroztatott.” Az apa szavai úgy hatottak, mint egy injekció. Tamás felállt, és nyugodtan dolgozott tovább. A plébános meghatódva emlékezett meg az imádságukról is, amelyben estéről estére apa és fia suttogták: Boldogok a szegények… a szelídek… akik sírnak… akik szenvednek. Még a zsidók is – mint írja – csodálattal figyelték ezt a családot. Sokan kijelentették, hogy addig még nem találkoztak ilyen mély vallásos meggyőződéssel, és nem hallottak a kereszténységről olyan meggyőzően beszélni, mint ennek a családnak a szájából.

1945. április 21-én, többnapos előkészületek után megkezdődött a tábor felszámolása, és a foglyokat menetre kényszerítették. Bárdos Edmund Péter, aki személyesen részt vett a menetben, így jegyezte fel:
„Tamás az apjával és velem egy ötös csoportba került… Már egy óra menetelés után Tamás imbolyogni kezdett és a földre rogyott. Az SS-ek, amikor látták, hogy Tamás nem bírja a menetelést és feltartja az oszlopot, kirángatták a sorból és az árokba taszították. Természetesen Tamás apja vele maradt. Nekem tovább kellett menetelnem. Egész éjjel lövések hallatszottak… Reggel találkoztunk barátainkkal… ők hozták a hírt, hogy Tamás és Ferenc halottak… Az elválásunk után az apa könyörgött, hogy fia beteg, hadd pihenjen. Az SS-katonák két géppisztolylövéssel megölték Tamást és az apját.

A törvény beteljesedése a szeretet. Az evangélium ezen üzenete beteljesedett az ő életükben. Amikor Ferenc és fia életét szemléljük, olyan történetet látunk, amelyben az ószövetségi próféciák az evangélium üzenetében teljesednek be. Mindkettőjük életében megvalósult az a jelmondat, amelyet Tomáš a jezsuita noviciátusba való belépésekor választott:
„Szeretni Krisztust egészen önmagunkról való megfeledkezésig.”
Életükben a régi és az új a szeretetben egyesült. Hűek maradtak zsidó származásukhoz, amelyet Krisztus szeretetével teljesítettek be a mártírhalálban.

Munk Ferenc és Tamás valószínűleg 1945. április 22-én haltak meg Németországban, Neuruppin városának közelében. Tamáš huszonegy éves volt, apja pedig néhány hónap múlva töltötte volna be az ötvenedik életévét.

---

2024. január 28-tól, Munk Tamás születésének századik évfordulójától, a katolikus egyház Munk Tamás emlékévet tartott. A Rózsahegyen megnyitott emlékév 2025. május 4-én a pozsonyi Szent Márton-székesegyházban zárult le.

Rétei kötődésű egyházi személyek listája

(Szabad fordítás: Laki László – Terra Rethe)

Források:
https://munkovci.jezuiti.sk/