(Részlet a Szlovákiai napok című úti jegyzetből.)
Három évvel ezelőtt, 1977 nyarán Finnországban, a Lahti mellett rendezett nemzetközi írótalálkozón vettem részt Takáts Gyulával. Szent Iván napja körül, egy szokatlanul esős délután a mukkulai kempingben, séta közben, egy sátrát csomagoló fiatalemberre figyeltünk föl. Szóba elegyedtünk a fiatalemberrel, aki elmondta, hogy magyar, valahol Szlovákiában él, botanikával foglalkozik, jelenleg autóstoppal utazik északra, s egészen a Lappföldig szeretne eljutni. Jó utat kívántunk egymásnak, s ahogy ilyenkor szokás, névjegyet cseréltünk, majd noteszomba írtam a nevét és a címét: Pomichal Richárd, 92 526 Réte, ČSSR.
Amikor külföldre utazom, mindig magammal viszem azt a néhány nevet és címet, amely valamilyen szálon az idegen országhoz köt. Keszeli Ferenc lakásán előveszem házi címtáramat, és szórakozottan lapozgatni kezdem. Pozsonyban most járok először, nagyon sovány a szlovákiai „rovat”.
– Mondd, Feri, nem tudod, hol van Réte? — kérdezem.
– Miért vagy rá kíváncsi? — mondja a tájat jól ismerő riporter.
– Tudod, él ott egy fiatalember, akivel három éve Finnországban találkoztam … Nem hallottad véletlenül a nevét: Pomichal Richárd?
Keszeli megélénkül:
– A Ricsi?! Dehogynem — mondja, és megcsillan sötét szeme. Akarsz vele találkozni? Itt lakik a szomszéd utcában. Eddig az egyetemen dolgozott, most nősül, és kiköltözik Dunaszerdahelyre. Az ottani természetrajzi múzeumot és a természetvédelmi állomást fogja vezetni…
Fél óra múlva Pomichal Richárd is ott ül Keszeli Ferenc lakásán.
Ricsivel három év után Pozsonyban szorítunk újra kezet. Remélem, azokkal is összehoz még jó sorsom, akikkel Pozsonyban ezen a nyáron találkoztam először.
Néhány napja meghozta a posta az értesítést:
Szalai Márta és Pomichal Richárd házasságot kötöttek a csallóközaranyosi Hnb-n.
Érjen hát véget ez az úti jegyzet is úgy, ahogy a mesék:
„Isten éltesse őket… Boldogan éljenek, míg meg nem halnak…”
(Tüskés Tibor)
Forrás:
Megjelent 1980. december 14-én a Dunántúli Napló 37. évfolyamának 343. számában
Fényképforrás:
Nő hetilap – 32. évf. 23. szám – 1983. május 31.