„Kimegyek a doberdói harctérre,
Feltekintek a csillagos nagy égre,
Csillagos ég merre van a magyar hazám,
Merre sirat engem az édesanyám.”
Uhrovics János 1891. október 17-én született Nemeskosúton, Uhrovics István és Klimon Anna elsőszülött fiaként.
Öten voltak fivérek, mindannyian Nemeskosúton születtek, azonban csupán János legidősebb kisöccse, az egy évesen elhunyt István, nyugszik a Galánta melletti kisközségben.
Másik öccse Lajos 17 évesen hunyt el Rétén, József 1940-ben Debrecenben és a legkisebb Sándor pedig 1978-ban Mosonmagyaróváron.
János 1913. május 12-én vette feleségül Szitka Mihály és Fadgyas Jusztina ötödik gyermekét, Etelkát. A frigy után két lányuk született, Mária 1914-ben, illetve Julianna 1915-ben.
Viszont János nem élvezhette sokáig a földműves családi életet, hiszen a kitört első világháború nem kerülte el őt sem.
Pozsonyba sorozták be az V. hadtest császári és királyi David von Rohnfeld Emil nevét viselő 72. gyalogezredbe.
A fennmaradt adatok közt fellelhető a 4. pótszázadban és az 5. században való szolgálat is.

A brit agitáció következtében Olaszország 1915. május 23-án, a korábbi szövetségkötés ellenére, pünkösd vasárnapján hadat üzent hazánknak és megpróbált betörni a Monarchia területére.
A bécsi Hadilevéltár információ szerint 1915 december elejéről több jelentés is előkerült, melyek szerint az 5. század 1915 második felében a mai Szlovénia területén található Tolmin és Gabrje között lévő Dolje település környékén harcolt. Pontosabban folytatott sikeres védekező harcot az Isonzó folyó mentén, az előre törni szándékozó olasz csapatokkal szemben, hiszen az isonzói csaták során rendre feltartották az olasz támadásokat hazánk ellen.
Ezekben a harcokban sebesülhetett meg János is, kit fejlövés következtében szállíthattak a Ljubljanától délre lévő, akkori Reifnitz nevű, ma Ribnica néven ismert településre.
Családi elbeszélésekből tudjuk, hogy a súlyos sérülés ellenére még küldött haza levelet, melyben értesítette családját állapotáról és hogy már bizonyosan nem tér vissza lányaihoz.
Uhrovics János sérülése következtében a cs. és kir. 4/8. tábori kórházban halt hősi halált 1915. december 3-án, Reifnitzben.
1915. december 4-én temették el a reifnitzi katonai temetőben, így ő sem idehaza nyugszik.

Az isonzói csaták során a Monarchia vesztesége körülbelül félmillió katona volt, kik valamennyien a maguk kis szerepével végül 1917-ig hozzájárultak az Isonzó menti több éves állóháború végkimeneteléhez, amikor is az osztrák-magyar és német csapatok a caporettói áttörés következtében megszűntették a frontszakaszt és megsemmisítették az olasz hadsereget.
A család utóélete

Uhrovics Jánost felesége Szitka Etelka (a képen balra) a félárvan maradt két kislánnyal évekig gyászolt, végül 1922. december 30-án ismét férjhez ment, ezúttal Neszméry Imréhez és négy közös gyermekük született, Erzsébet, Zsófia, István és Ilonka.
Szitka Etelka Pozsonyban és Győrben végezte egészségügyi szakképesítését és Rétén ő váltotta Macsicza Andrásné Szabó Zsuzsanna szülésznőt ebben a nemes hivatásban. A 20. század derekáig ő segítette világra a mai legidősebb generációt falunkban, megbecsülés és köztisztelet övezte személyét, 1964-ben hunyt el, a rétei katolikus temetőben nyugszik.
Uhrovics János lányai Rétén alapítottak családot és leszármazottaik itt élnek a mai napig.
Idősebbik lánya Mária 1932-ben ment feleségül Neszméry Jánoshoz. Neszméry János a féltestvére volt Neszméry Imrének, így Szitka Etelkának a sógora a veje is lett egyben.
Máriának három gyermeke született, azonban csak lánya Julianna (későbbi Laki Ferencné) élte meg a felnőtt kort, fiai még gyermekkorukban elhunytak.
Mária fiatalon, csupán 24 évesen, tüdőgyulladás következtében hunyt el 1938-ban, a rétei katolikus temetőben nyugszik.
Uhrovics János kisebbik lánya Julianna 1937-ben ment feleségül Gyurcsi Istvánhoz. Három gyermekük élte meg a felnőtt kort, Anna (későbbi Klebercz Lajosné), Zsófia (későbbi Oravecné) és József.
Julianna életéről bővebben IDE kattintva olvashat. 1998 nyarán hunyt el, ő is a rétei katolikus temetőben nyugszik.
(Terra Rethe – Laki László)
Az első világháborúban elesett hősi halott rétei honvédeinek listája
Források:
Hadtörténelmi Levéltár Bécsi Kirendeltsége – Ungarische Kriegsarchivdelegation
www.militaria.hu
www.adatbazisokonline.mnl.gov.hu
www.wikipedia.hu
www.mult-kor.hu
www.nagyhaboru.blog.hu
www.arcanum.hu
www.familysearch.com