Rajczi Károly és Gyurcsi Franciska, helyi katolikus vallású földművesek az ezredforduló előtt, 1899. október 22-én kötöttek házasságot.
A család szomorú története nagyon korán elkezdődött, hiszen a tizenegy gyermekes édesanya korai halálával az árván maradt gyermekek élete nem volt könnyű. Több gyermeket a sors fiatal korukban ragadott el, az elsőszülött Péter 28 évesen és István 13 évesen hunyt el. A csecsemők közül a kis János mindössze két hetet élt, Erzsébet pedig az egy éves kort sem élte meg.
Emellett további három fiuk a hazáért vívott harcokban vesztette életét a második világháború folyamán.
Rajczi Lajos
1901. június 12-én született meg a második gyermekként Rajczi Lajos.
Az ő felesége volt Szpevák Mária, akitől 1929-ben megszületett kislánya Mária.
Rajczi Lajos a második világháborúban honvédként a 102/3. tábori munkás század 14. bevonulási központjánál teljesített szolgálatot.
1943 januárjában vesztette életét a keleti fronton.
Rajczi László
1914. július 28-án született meg nyolcadik gyermekként Rajczi László, az ő felesége Dóka Mária volt.
Rajczi László a második világháborúban honvédként a 46/2. zászlóaljnál teljesített szolgálatot.
A harcok folyamán megsebesült és 1943. február 23-án harmadfokú fagyás következtében Munkácsnál az életét vesztette. Három nappal később a helyi katonatemetőben helyezték örök nyugalomra.


Rajczi Benő
Végül 1917. március 31-én született meg Rajczi Károly és Gyurcsi Franciska kilencedik gyermekeként Rajczi Benő.
A második világháborúból ő sem tért haza.
Mindhármuk nevét és emlékét a rétei katolikus temetőben található emléktábla őrzi, melyet 2003-ban Dr. Horváth Ferenc állíttatott az elesett rétei honvédek emlékére.
Az emléktáblát Horváth József rétei kőfaragó-sírköves készítette, akinek édesanyja Rajczi Zsófia az elesett Rajczi fivérek lánytestvére.
Az második világháborúban elesett hősi halott rétei honvédeinek listája
(Laki László – Terra Rethe)
Források:
https://iivh-katonahoseink.militaria.hu/
https://hadisir.militaria.hu/cms/hadisir-adatbazisok
Köszönöm szépen! Felmenőim voltak ❤️🕯
Örülünk, hogy ez a rövid cikk is elősegíti emlékük ápolását.