Menü Bezárás

A hazáért – Gyenge Károly őrmester

1918. október 3-án született Rétén. Édesapja Gyenge János a Veszprém vármegyei Csögle községből származott, édesanyja Riskovics Mária viszont rétei volt.

1944. szeptember 1-én esett szovjet fogságba és a 149-es számú harkovi termelési hadifogolytáborba hurcolták.
Onnan a szülőfalunktól 6500 kilométerre levő Irkutszki régióba, a 7-es számú Tajszet termelési hadifogolytáborba.

Ez a régió az 1930-as évek elejétől az 1950-es évek végéig száműzetés és kényszermunka-táborok helyszíne, irányító központja volt. Előbb a kollektivizálás idején az ún. „kuláktalanítási” kampány számos áldozata került ide és innen a környék „speciális” munkatelepeire, később érkeztek a Gulag elítéltjeinek sok ezres csoportjai.

A háború után az Irkutszki területen több Gulag-szervezet is működött. A vasútépítést is a Gulag szervezeti keretében folytatták, de ekkor már meghosszabbított útvonalon: nem csak Bratszkig, hanem a Léna hajózható szakaszáig, Uszty-Kutig. A Tajset–Bratszk szakasz építésén a Tajsetlag alapján szervezett és szigorúságáról elhíresült Ozjornij vagy Ozerlag, másképp: 7. számú Oszobij lager, Oszoblag nevű táborhálózat (1948–1954) elítéltjei, valamint német és japán hadifoglyai dolgoztak. Munkatáboraikat a vonalszakasz teljes hosszában helyezték el és Tajsetből irányították.

(Wikipédia)

Gyenge Károly innen 1948. július 11-én szabadult és adták át a máramarosi 36-os számú gyűjtőtáborba, majd érkezett Debrecenbe.

Vér szerinti bátyja Lajos Rétén alapított családot, leszármazottai még ma is élnek a községben.
Unokaöccse volt Gyenge János a Csemadok Központi Bizottságának osztályvezetője.
Édesapja első házasságából Dóka Máriával 11 gyermek született, de a felnőtt kort Károly féltestvérei közül csak páran élték meg. Legidősebb féltestvére, Dániel és közte 43 évnyi korkülönbség számolható.
Édesanyjának még jóval az édesapjával kötött házassága előtt ,a századforuló elején, született fia Budapesten, aki később Dány községben alapított családot.
Nagyapja öccse volt Gyenge Károly református lelkész, ki 36 évig szolgálta a Réte-boldogfai gyülekezetet.

Gyenge Károly a fővárosban maradt és ott telepedett le. Az ekkor már özvegy édesanyja 1950 nyarán szintén Budapesten hunyt el.

A szovjet koncentrációs táborokba hurcolt réteiek listája

(Laki László – Terra Rethe)

Források:
https://adatbazisokonline.mnl.gov.hu/
Világ napilap – 937. szám – 1948. július 17.
www.wikipedia.org
www.mok.sk

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük