Polgári társulásunk alapító tagjai egy négynapos Isonzó-völgyi kirándulás keretén belül kerestek fel több első világháborús emlékhelyet a régióban és látogattak el többek közt a Trieszti öbölben található Monfalcone városába is. Itt, a Doberdói-fennsíkon, több százezer bajtársával egyetemben veszítette életét 1915. június 20-án községünk szülötte, Neszméry István is.
Az emléktúráról egy rövid beszámoló az alább folytatódik.
Az osztrák autópálya meseszép tájakon vitt minket keresztül Klagenfurt irányába, majd Villach után léptük át egy rövid szakasz erejéig az olasz határt és kanyarodtunk le Szlovénia felé.
Mielőtt átértünk volna az olasz-szlovén határon, rövid időre megálltunk a Batterie Predilsattel erőd romjainál is, ahonnan gyönyörű kilátás nyílott a nyeregre, majd folytattuk utunkat a Mangart völgybe, elhaladva az előbb említett erőd magasabban fekvő „szlovén” párja, a Predel előtt, mely nem töltött be komolyabb harci szerepet a világháború folyamán, azonban kihagyhatatlan látnivaló az út folyamán.
A Log pod Mangartom nevű kis falucska rejtette az első történelmileg fontos látnivalót számunkra, egy nagyon jó állapotban megmaradt emlékmű és haditemető képében.
A szobor egy bosnyák és egy osztrák-magyar katonát ábrázol, akik a Rombon hegy csúcsa felé néznek, ahol az itt eltemetett több mint 800 katona vesztette életét. Emlékük tiszteletére mécsest helyeztünk el a helyszínen.
A temetőtől pár méterre látható a Štolna bányavíz-elvezető alagút bejárata is, mely a világháború idején egy csaknem öt kilométer hosszú stratégiailag fontos helyszín lett, melyen a legbiztonságosabban lehetett a felszerelést és a katonákat a frontra szállítani.
Innen tovább haladva dél felé elérkeztünk a Kluže erődig, melynek a Rombon hegy falai és a felette található Hermann erőd részben védelmet biztosítottak az olasz lövedékektől. Feladata volt védeni a Bovec-medencéből a Predel/Predil-hágón át az Osztrák-Magyar Monarchia belseje felé vezető átjárót.
Az említett Hermann erődhöz a parkolóból egy kb. 20-25 perces túraösvény vezet. A felfelé vezető úton, alagutak, lőállások és kölönböző sziklába vájt fedezékek találhatók, meg természetesen az elképesztő kilátás.
A Hermann erőd feladata volt a Bovec-medence védelme, viszont nem sokkal az isonzói front megnyitása után az olasz tüzérség teljesen hatástalanította. Következésképpen hadseregünk 1916 májusában az erődöt végleg elhagyta és a fegyvereket Bovec környékére helyezte át.
Este értünk a Júlia-Alpokban található Bovec városába, melynek környékét az Isonzó vadregényes folyásán és a hegyvonulatok szépsége mellett a rengeteg történelmi emlékhely teszi számunkra még vonzóbbá.
Egy teljes napot töltöttünk el ebben a kisvárosban, mely egy valódi túristaparadicsom, említvén a Kanin csúcsot, a vadvizi evezés és a túrázási lehetőségek tömkelegét. Természetesen az Isonzó folyó azúrkék színe és kanyonjai minket sem hagytak hidegen, kötelező látnivalók egyike az ide látogatók számára. Mi a Bovectől kb. 12 km-re keletre található Soča falu felé vezető szakaszon csodálhattuk meg folyását több időpontban és több helyszínen.
Bovecből kelet felé indulva találunk rögtön egy első világháborús emlékművet, majd attól pár méterre található a boveci osztrák-magyar haditemető.
Ebbe a temetőbe szállították át katonáink maradványait a környék számos temetőjéből. Körülbelül 700 katona nyugszik itt. A temető fenyősorokkal van négy részre tagolva, az egyik részében található betonsírkövek névtelenek, a többi része szintén szépen gondozott, azonban a sírhelyek jelöletlenek. A helyszín központi része egy több méteres fakereszt, melynek tövébe mi is elhelyeztük mécsesünket.
Pár száz méterrel tovább haladván a Ravelnik nevű kinti szabadmúzeumot jártuk be, mely tulajdonképpen az osztrák-magyar védvonal megmaradt részét képezi, barlangokkal, géppuskafészkekkel, lőállásokkal és kabinokkal. Miután Bovecet megszállták az olaszok, hadseregünk kénytelen volt ezt a védelmi vonalat megerősíteni, ami végül sikerült is, hiszen az olaszok itt nem tudtak áttörni és a front ezen szakasza stabilizálódott.
A boveci blokád részét képezte ugyanúgy a szomszédos Kal-Korytnica község felett található Čelo erőd is, amelyet bár az olaszok többször is eltaláltak, ami miatt hadseregünk kénytelen volt a lövegeket lejjebb elhelyezni, feladatukat az ott szolgáló katonáink ellátták és az új állásáikból továbbra is sikeresen védték a fontos boveci útvonal kereszteződését.
Ezek után értünk át Soča községbe, ahol egy újabb gondozott osztrák-magyar haditemető található, mely a tábori kórház temetőjeként szolgált és annak idején többször is bővítettésre szorult. Végül 1400 katona és hadifogoly végső nyughelyéül szolgál. A temető feletti lejtőn az elesett katonák tiszteletére egy impozáns kőből készült kereszt díszíti a helyszínt, afelett egy hatalmas sziklára erősített gránát adja meg a helyszín katonai jellegét.
A meredek lejtő egy kis odafigyeléssel megmászható, az említett obeliszkkel ékesített szikla tövében helyeztük el mi is az emlékezés mécsesét.
Bovec mellett található az osztrák-magyar és német gáztámadás olasz áldozatainak emlékhelye. Az 1917-es caporettói áttörés – majd annak a következtében felőrlődött és megsemmisült olasz hadsereg – egyik eseménye az olasz csapatokat ért gáztámadás is Bovecnél. A támadás során 5-600 olasz katona vesztette életét. Történészek körében a mai napig vita tárgyát képezi, hogy a gáztámadás szükséges-e volt az áttörés sikerességéhez. A tény viszont, hogy megtörtént és az áldozatok előtt egy helyi emlékhelynél lehet főhajtással tisztelegni.
További úticélunk Nova Gorica városa volt, mely felé haladva érintettük a már említett Caporetto (ma Kobarid) városát is, azonban az időszűke miatt ennek és Tolmin városának emlékhelyei is fennmaradtak a bakancslistán.
Az I. világháború egyik legvéresebb hadszíntere az Isonzó Front volt, ahol az isonzói csaták során óriási veszteségeket szenvedett mindkét fél. Az említett azúrkék folyóként csordogáló hegyi folyó ezen a szakaszon már vérvörössé vált. A Doberdó-Isonzó arcvonalon több, mint félmillió áldozatot számol a monarchia, többek közt a magyar királyi 13. pozsonyi honvéd gyalogezred és a császári és királyi 72. pozsonyi gyalogezred katonái is életüket vesztették ezen a szakaszon.
(Bővebben az emlékműről egy rövid videó IDE kattintva érhető el.)
Az olasz hadsereg tizenegyszer próbált áttörni a Doberdó-Isonzó fronton és betörni hazánkba, azonban erre sosem került sor.
Az első öt alkalommal sikeresen tartották seregeink az állásaikat, viszont a hatodik isonzói csatában fel kellett adnunk a doberdói fennsík nyugati részét, ennek ellenére további lényeges olasz előrenyomulás a fronton már nem következett be és körülbelül egy millió katonát vesztett Olaszország.
Mi azonban sikeresen „törtünk át” Nova Goricából az olasz Goriziába és utunkat immáron Olaszországban folytattuk.
A “magyar hadszíntérnek” is nevezett Doberdói-fennsíkot érintve jutunk el Monfalcone városába, amely az Isonzó folyó végállomása is. Előtte azonban még érdemes megállni Doberdó és Visintini falukban is. Előbbiben található a szlovén katonák emlékhelye, utóbbiban a felújított Szent Benedek Magyar kápolna, amely az Isonzói Fronton elesett magyar katonák emlékhelye. A kápolnátol pár méterre áll egy kopjafa is a hősi halott katonáink emlékére.
A kis kápolna zárva volt ottjártunkkor, viszont a belseje így is megtekinthető. A helyszínen nemzeti színű szalagokkal és mécsesgyűjtással emlékeztünk meg nemzetünk fiainak áldozatvállalásáról, kiváltképpen földinkről, a bevezetőben már említett Neszméry Istvánról.
Utazásunk, ahogy az Isonzó folyóé, az Adriai tenger partján ért véget. Míg a folyó deltája tájvádelmi terület, addig a Marina Julia strand szabadon látogatható, a parkolás ingyenes a part cserébe kavicsos, a víz pedig már az év ezen szakaszában is fürdésre alkalmas.
Zárószóként pedig csak ajánlani tudjuk a rengeteg természeti látnivalóval bővelkedő Isonzó völgyet és Bovec-medencét, mely személyautóval Rététől mindössze hat óra alatt elérhető.
Bovec környékéről egy perces kedvcsináló videó IDE kattintva érhető el.
A több száz meg nem látogatott és fel nem keresett történelmi látnivaló és emlékhely, melyek örökké a kollektív emlékezetünk részét képezik már több, mint száz éve, előrevetítik, hogy a jövőben ismét ellátogassunk erre a felmenőink vérével áztatott földre, melynek domborzatát és minden hegyvonulatát kitartásuk és védekezésük töretlensége formált a mai alakjára.
További képek megtekinthetők Facebook oldalunkon.
Dicsőség a hősöknek!
Slava herojem!
(Laki László – Terra Rethe)
Források:
www.thewalkofpeace.com